MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1964
1964-03-23 167. öe. - 1964_VB 167/55
5«/ A felsőfokú technikumo k. Az 1961. III* törvény szerint: SÍ A jelenleg működő középfokú techni kunokat az állani költségvetés és a népgazdasági tervek biztosította keretek között a Minisztertanács fokozatosan szervezi át felsőfokú technikumokká, illetőleg szakközépiskolákká." Ezt a rendelkezést egy kormányrendelet ogésziti ki, mely szerint "felsőfokú technikunok létesítése és működése a középiskolás • keretet non csökkentheti és váltásos rendszerű oktatás bevezetésével vagy-szé-lesitésével nem Járhat." A felsőfokú technikumok fel tétlen n^ogazdasági jelentését elvben senki nem vitatja, mégis vannak, akik kétkedéssel fogadják a törvény által megszabott fejlesztési irányt. Ezért érdemes jelentőségét a térnelőerők társadalmi fejlődése szempontjából is végig gondolni. Manapság / a jövőben méginkább/ a termelési • eszközök, az ipari termelési technika és koncentráció rendkívüli ütenü fejlesztésének igényével állunk szemben. Ez a mérnökképzés színvonalának emelését, fokozásának szükségességét igazolja., Konkrétan azonban azt vonja maga után, hogy az üzemekbon dolgozó mérnökök munkaerejét a jelenleginél jobban kell tervezésre, előkészítésre, továbbfejlesztésre koncentrálni. Ez csak ugy lehetséges, ha ~ megfelelő helyi elemzés után - az egyes termelési feladatok konkrét vezetésénél / gyártás, üzemeltetés, kivitelezés, ayártmányüllenőrzés, szerkesztés, gyártásvezetés, gyártás-ellenőrzés stb./ helyülcet az adott szakmai területen magas.gyakorlati készségekkel rendelkező technikusok-, kai töltjük fel, /Gyakorlatilag ezt a.eált szolgálták ol.> a KGM. szaktechnikus továbbképző tanfolyamai./ A budapesti ipari jellegű felsőfokú technikumok közül mindössze egy önálló intézmény /Gépjárnükozlokedé3i X.ker. Ujhegyi-ut,/ A többi hasonló tipucu középfokúval azonos épületben helyezkedik el. Nappali t 'gozattal 3 egyáltalán nem rendelkezik. Hat' technikumban pedig csak két osztálynak /60-70 hallgató/ megfelelő ols'ő vagy második osztály van, A nappali tanulói létszáma átlagosan mindössze 106 fő, Nagyobb IJtezánu fejlesztést egyszerűen lehetetlenné tesz az a körülmény, hogy nagyobb iskolaépitési beruházásokat hosszú tkvra 833 terveznek és a tárcák /Élelmezésügyi ORSZÁGOS LEVITÁM