MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1964

1964-03-23 167. öe. - 1964_VB 167/35

—• *<cr — Az Esti Egyetem problémáját már felvetettük a II. öt­éves terv időszakában is, de nem lehetett megoldani. Ha fontossági sorrendet kell tenni, akkor nyilvánvaló, hogy ez az elsődleges, mert ezzel megoldjuk a Budapesti Pártbizottság terem-problémáját is. A Budapesti Pártér­tekezlet is kötelez ennek megoldására. Tehát az Esti Egyetem megépitését feltétlenül javasoljuk. Ugyancsak javasoljuk a VI. kerületi székház megépité­sét, mert ott életveszély is van. Továbbá javasolnám, hogy egyelőre fogadjuk el a VIII. kerületi pártbizottság megoldását is azzal az alterna­tívával, amennyiben nem férne bele a keretbe, akkor et­től el kell állni, ha nem tudjuk biztositani a keretet. A körzeti pártélet, pártmozgalom a későbbiek folyamán még tovább kell hogy fejlődjön. A párttagság 11 száza­léka a körzetekben helyezkedik el és nem mondhatunk le arról, hogy törődjünk a laküterületi pártmunkával és párt mozgalommal, ügy fogadjuk el, hogy amennyiben megkapjuk a végső összeget, akkor a Gazdasági Osztály jelölje ki az illető kerületi pártbizottságokkal közösen, hogy me­lyik körzetet készítik majd el. Amit Kónyi elvtárs javasolt - Révai elvtársnő és Kónyi elvtárs vizsgálják meg, hogy belefér-e a mostani keret­be. Egyetértek azzal, amit Sarlós elvtárs mondott, mi nem húzódhatunk vissza azért, mert a Pest megyei pártbizott­ság itt székházat épít. Lakatos Dezső elvtárs : Nagyon Örülök, hogy Sarlós elvtárs, mint VB-tag igy nyi­latkozott. Majd az lesz az érdekes, amikor a III. ötéves tervvel kapcsolatos kivitelezéssel jönnek a vállalatok és azt mondják, tessék választani: lakást hagyjunk-e, vagy mit csináljunk? - Kincs kapacitás. Tévedés, hogy mi szembeállítjuk azzal, hogy Budapesten , még mi fog épülni, mert azt mondjuk, nem egészen 3o mil­lió forintos beruházás történt a II. ötéves tervben. Mi azt javasoljuk, hogy mintegy 4o millió forint legyen a beruházás. Csikesz Józsefné elvtársnő : Az elvtársak, akik lent járnak a megyékben, járásokban, elmondják, hogy a vidéki járásokat nem lehet összehason­lítani, annyival különbül néznek ki mint egyes budapesti párt-székházak. OKSZAGOS LIVÍLTÁE 'ir

Next

/
Oldalképek
Tartalom