MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1964

1964-03-23 167. öe. - 1964_VB 167/24

a Nem volna-e helyesebb egy kicsit nagyobb irányt venni az üzemekben folyó felsőfokú technikusképzéssel való inten­zivebb foglalkozásra? Elsősorban egy sor tapasztalatot tudunk szerezni a káderképzésnél és komolyabb szakosí­tásra is lehetőséé nyilik, A tanár és helyiség probléma is lényeges és szükséges, mert a felsőfokú technikumoknál - véleményünk szerint ­nem elég a tanár és a tananyag kérdése sem eléggé tisz­tázott. Egyes helyeken megoldott, de az az általános, bogy középiskolai képesítésű tanárok egyetemi tanköny­vekből, de alsófoku szinten adják le a tananyagot. Ez felveti olyan tanári gárda'képzését az egyetemeken, a­mely a képzést biztosítaná. Ke legyenek olyan illúzióink, hogy a 18 évesek vagy a 21 évesek a termelés parancsnokai legyenek. Az idősek el sem fogadják az utasításaikat. Ugyanúgy kell itt is a 2-3 esztendei gyakorlat, mint az egyetemet veszettek­nél. Molnár Ernő et; Az anyag égető kérdést vet fel, de óvatosan kell hozzá nyúlni. Egyetértek Nagy elvtárssal, hogy szétrombolunk jól bevezetett egységeket, melyek viszonylag magas szin­vonalu oktatást adnak. Ez a kérdés évek múlva ki fog egyenlítődni. Amit itt lehetne csinálni, az, hogy e^­egy ágazatban - például ki kellene választani a KGM-t ­a két utón egy helyen csináljunk felsőfokú szaktechni­kumot, szakmérnöki képzést, ahol szűken specifikálnánk a dolgot. Arról van szó, hogy ma a középfokuak nagyrésze mint szakmunkás helyezkedik el. Ezekből később jó veze­tők lesznek megfelelő kiválogatással. De akik technikus­ként helyezkednek el, azoknak az üzemben való kezelési módja legyen helyes, megfelelő, nyúljanak hozzá egy idő múlva, legyen rajzoló, művezető, stb. A felsőfokú technikusképzéssel kapcsolatban valóban ne legyenek illúzióink, mert az öregek sem fogadják el az utasításaikat a 21 éveseknek. Javasolni lehetne, hogy a felső képzést növeljük, s ki lehetne jelölni a bázisokat, üzemeket, ahol a gyakorlat­ban lévő technikusok, iskolát véczétt emberek megfelelő időkedvezménnyel - 48 óra helyett csak 35 órát dolgozna ­tanitani őket levelező uton.Emellett szűk rétegben kísér­letet folytatni, hogy mit tudunk csinálni a nappali tago­zaton. Az ilyen technikusok 30-40%-át kvalifikált munkára be lehet állitani. Kovács Béla et: I Az anyag sok rendezésre váró problémát vet fel helyesen. Azonban a technikusképzéssel kapcsolatban megmutatkozó problémákat egész oktatási rendszerünkkel összefüggés­ben szükséges vizsgálni. Az elmúlt VB. ülésen a közép­és szakmunkás képzés problémáit tárgyaltuk; ott az az ORSZÁGOS LIVÍLTÁR

Next

/
Oldalképek
Tartalom