MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1964

1964-03-23 167. öe. - 1964_VB 167/12

- 6 ­Készei Károly elvtárs ; Egyetértek az előterjesztésnek az alternatívára vonatkozó javaslattal. A szakszervezet részéről ­ezt tudnánk a magunk részéről támogatni, ggyetértek Kelemen elvtárs által~felvetett indoko­lással, hogy ez alapvetően politikai kérdés, bár kétségkívül felmerülnek itt azok az indokok is, amelyet maga az előterjesztés 2., illetve 3. variá­ciójával kapcsolatosan megemlít, mi is az l.-est tartanánk elfogadhatónak abból az elvből kiindulva, hogy bizonyos mértékig ennek a kihatása nagyobb,, egyes rétegeket kétségkivül jóval nagyobb mértékben fog érinteni, mint ahogy ezt az általános számitáso alapján ezt pillanatnyilag látjuk. Felmerül emellett érvként az is, hogy az elmúlt időszakban tettünk kisebb-nagyobb intézkedéseket - pl. gyerek-intézmé­nyeknél, villany-tarifa rendezés stb. -, ami ha nem is^nagy volumenű, a másik oldalárul hat. Mi is most újólag foglalkozunk - harmadíziglen - az üzemi ét­keztetés kérdésével. Vigyázni kell arra is, hogy ez a változáatás ne essen egybe esetleg egyéb más kormány-, népgazdasági intézkedésekkel, amely az életszínvonalra olyan mértékű hatással legyen, ame­lyet nehezen tudnánk elfogadhatóvá tenni. Mindezeket egybevetve mi az első variációt tarta­nánk a legnépszerűbbnek és a közvélemény szempont­jából a legelfogadhatóbbnak. Kelen Béla elvtárs : Azért kérdeztem, hogy kormányzati szinten van-e valami más igény, mert gondolom felmerül a szocia­lizmusban 2 más területen is ahol a szolgáltatásokat meg kell fizetni. Az egész változás intézkedés el­sősorban nem a pénzügyi helyzet, hanem legalább ilyen fontos dolog, a munkaerő kérdés miatt szere-, pel. Ezt ilyen anyagnál ki is lehet emelni, nehéz helyzet alakult ki a közlekedésnél és a következő időben méginkább az lesz. Az új rendszer bevezetésével a vezető lesz a fő­szereplő az egész közlekedésben. Az ezzel kapcso­latban adott válasz nem elégiéett ki. A vezető technikai segítséget kap, de ez egyben azt is fog­ja jelenteni, hogy a vezető munkaintenzitása emel­kedni fog. A vezető fő feladata az úttest állandó szemmel tartása. Három irányban lenne lefoglalva: visszapillantó tükör elől, hátul - megfelelő kor­szerű technikával, hangosbemondó, stb. A vissza­pillantó tükör és a hangosbemondó bizonyos energiát elvesz a fő feladat teljesítésétől. Ilyen esetben munkaidő rövidítéssel kell számolni és ezt a kér­dést az anyagban nem látom kifejtve. Ilyen fokozot­tabb leterhelés esetén kell, hogy ^a munkaidő vala­mit csökkenjen. Ez baleset és egyéb dolgokra hat, a gépi állománynak, akár autóbusz, akár villamos­kocsinak a megőrzésére. Véleményem szerint az első tfalternativa elfogadha­tó, ezt kell bevezetni. Kern lehet félvállról venni OttSZÁGOS LEVflLTAi . : h

Next

/
Oldalképek
Tartalom