MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1964

1964-12-21 186. öe. - 1964_VB 186/75

ti BUDAPESTI RENDŐREOKAPITAFTSAG, Budapest, 1964,december 12. Iktató sztXI/67. Készült Í 2^ pld-ban. "SZIGORÚAN BIZALMAS!" SL AJEKOZ TATO f °**ZAGOSLEVaLTAR a Minisztertanács közúti közlekedésre vonatkozó határozatai végrehajtásáról? /néhány kérdésben, / I. A Kormány a BM és KPM által összeállított jelentés alapján két izben foglalkozott.a közúti közlekedés problémáival és először 196J-,június 27«-én, majd 1964--. november 5»~é» hatiá- ' rozatokat hozott fontos intézkedések megtételére; ezek vég­rehajtásáért a különböző szakminisztériumokat téve felelős­sé. A Végrehajtóbizottság augusztus 7~i döntése értelmében a Fővárosi Tanács VB szakigazgatási szerveivel / elsősorban a Közlekedési Igazgatósággal/ közösen tett intézkedésekről az alábbi tájékoztatást adom: 1./ eredményeket sikerült elérni; - a közlekedésrendészet létszámának, anyagi szükségle­teinek megjavítása terén, a rendőri fellépés, szak­képzettség megjavításában, a társadalmi erők bevoná­sában, a szabálytalanságok elleni szigorúbb eljárás­ban; < " " - a gyermekbalesetek megelőzését szolgái 5 propaganda tevékenységben; - a sajtó-> rádi' <-. televízió propaganda munkájában; - forga lo mszerv ezési intézke désekben /V f kerület forgal­ma átrendezése az Erzsébet hid megnyitása miatt; »

Next

/
Oldalképek
Tartalom