MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1964

1964-12-21 186. öe. - 1964_VB 186/71

OÍV3ÍAI,UÜ LKVÚLTAR - 6 ­Amíg tehát az első három évben a lakások mintegy 5o %-éX építet­tük meg, addig a kapcsolódó létesítményeknek /iskola, óvoda, böl­csőde', kereskedelem/ 24-4o %-éX sikerült megvalósítani. Áz 1964­es évben nagy energiát fordítottunk a lemaradás felszámolására és így sikerült 7o-8o Ji-os teljesítést elérni. Hiányoznak az alaptevékenységi lakások kapcsolódó létesítményei is, mivel ezek a lakások sokszor csoportosan valósulnak meg és igy környéküket a megnövekedett igények miatt megterhelték,/Pl, 21,-211 eker,/ e Az íápitőipar létszám és egyéb kapacitásra való hivatkozással a lakásépítéshez hasonlóan itt sem tudta teljesí­teni eddigi előirányzatát és a továbbiakban sem vállalta szüksé­ges mértékben e létesítmények megépítését. így az uj lakótelepek, lakások ilyen szempontból még nem lesznek teljesen kielégitve ö Az ÉM« kivitelező vállalatok gépi és létszám megerősítése, eset­leg további vállalatok bekapcsolása meg segíthetne ugy a lakás, mint a kapcsolódó beruházások helyzetén, 9o/ A lakásép ítés n ettó költsége, A járulékos és kapcsolódó költségek nélküli nettó lakásár a II<> ötéves terv első három évében a következőképpen alakult ezer Ft-ban: -Lakás Tanácsi Szövet­kezeti Állami ossz. 1961 132,8 127 129,7 1962 126,2 133,5 13o,l 1963 12o.3 142.7 131,8 13o,6 A lakásterü­let m2-e Ft, Tanácsi Szövet­kezeti Állami ossz. 1961 29o2 2757 2823 1962 2842 273o 2779 1963 2619 2975 28o5 28o3 A lakásépítés bruttó költségeire - az egyes lakótelepek hosszabb átfutási ideje miatt - nincsenek megbízható, Mszürt adataink. A fentebb ismertetett nettó költségek OT, által a II. ötéves terv időszakra kiadott 146 m Ft/Lakás normatívához képest jelentős megtakarítást mutat. Helyes lenne a következő időszakban megkí­sérelni - még ha torzított adatokat kapunk is - a lakásépítés /tanácsi és szövetkezeti/ bruttó költségeinek fölméréséi.

Next

/
Oldalképek
Tartalom