MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1964
1964-09-22 180. öe. - 1964_VB 180/52
1./ Budapesten a szinházak túlnyomó többsége a VI, kerületben helyezkedik el, ezenkivül 2 szinház van a XIII. keiületben, 2 a VII. kerületben. /Ide költözik a VIII. kerületből a Nemzeti Czinház, ennek Kamara Színháza azonban az V. kerületben van, bár pártszervezetileg a VIII. kerülethez tartozott./ A kulturális, művészeti intézmények és ezek pártszervezetei felé folytatott tevékenység a VI. kerületi Pártbizottság munkájában egyik fő terület. Ennek megfelelően a többi emiitett kerülethez képest is nagyobb hozzáértéssel, magasabb ^zinvonalon foglalkoznak a színházakkal, a szinházi pártszervezetekkel. Célszerűnek tartanánk, ha az összes budapesti szinházak pártszervezetei a VI. kerületi Pártbizottság irányitása alá kerülnének. /Ezzel az érintett kerületi pártbizottságok is egyetértenének./ Ez egységesebbé és hatékonyabbá teheti e pártszervezetek irányítását, növelné az irányító munka szakszerűségét, megkönnyítené a tapasztalatok kicserélését valamennyi szinház pártszervezete között ós szélesítené a felsőbb párt- és állami szervekkel való kapcsolatot is. 2./ A gazdasági átszervezések során középirányitó szervként trösztöket hoztak létre. /Illetve néhány már ezt megelőzően is létezett./ Ezek apparátusának többsége megmaradt a minisztérium épületén belül, a minisztériumi pártszervezet részeként. Ugyanakkor ezek önálló gazdálkodó, irányitó szervek, s mint ilyenek, nem tekinthetők azonosnak a minisztériumi apparátussal, amelynek ellenőrzése alatt tevékenykednek. Célszerűnek tartanánk, ha ezek kiválnának a minisztériumi pártszervezetből és önálló pártszervezetként működnének. Felmerül ezen kivül, hogy rendelkezzenek-e a Politikai Bizottság 1962. XI. 2.-i határozatában előirt koordinálási jogkörrel. Megítélésünk szerint ezt azonos módon a vállalati központok pártszervezeteivel nem lenne célszerű megadni, miután ezek közópirányitó szervek pártszervezetei, esetenként azonban - évente egy-két alkalommal - hasznos, ha a tröszthöz tartozó gazdasági vezetőkkel együtt a vállalati pártszervezetek titkárai is tájékoztatást kapnak a tröszt egészét érintő kérdésekről, a vállalatok előtt álló feladatokról, s ilyen alkalmakkor a tröszti pártszervezet titkára kezdeményező tevékenységet fejt ki.