MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1964

1964-08-17 178. öe. - 1964_VB 178/69

ORSZÁGOS LEVITÁM - 2 ­A határozatot minden zászlóaljban, törzsben, a pártszervezetek vezetőségi ülésén és legtöbb helyen a taggyűlésen is megtárgyalták. A mun­kásőrök döntő többsége egyetért a határozattal és kész minden segitséget megadni annak jó vég­rehajtásához, / Emellett akadt ellenvélemény és megnemértés. Ezek többsége is a párt féltése miatt tett ész­revételt. Vitatták a határozat időszerűségét, többen korainak tartották. Az első időszakban többen nem értették meg a határozat lényegét. Ennek az is oka volt, hogy már a hivatalos köz­zététel és széles körben való ismertetés előtt tömegesen terjedtek el téves hirek, nézetek. A határozat megszületése és ismertetése között hoöszu idő telt el, ezért az ismertetéssel egy­időben sok kérdést eleve védekező, magyarázó álláspontból kellett kifejteni. Az aggályosko­dók, helytelen nézetet képviselők főleg olyan elvtársak, akik a párt más fontos határozatát is nehezebben értették meg, vagy azt egy ideig nem'is fogadták el. Figyelemre méltó, hogy a mognemértők között né­hány kerületi pártbizottsági tag is található, . ••••'"> A megérteté.s a pártonbelüli vita módszerével, türelmes felvilágosító és meggyőző munkával folyt. Két esetben alkalmaztak kizárást a mun­kásőrségből és a pártból. Segítette a határozat megértetését a Budapesti Parancsnok intézkedése, mely előírta, hogy a függetlenített parancsnokok beszélgessenek min­den öt, vagy annál több éve szolgálatot telje­sítő munkásőrrel. 7 69 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom