MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1964
1964-08-17 178. öe. - 1964_VB 178/18
- ff - ORSZÁGOS LEVÉLTAR Megfelelően képviselve vannak a pártonkivüliek is, akik el •j tudják látni a feladatot, amelyet a határozat velük szemben támaszt. Az előképzés megkezdődött, s a tapasztalatok szerint az újonnan beálltak jó hatással lesznek a régiekre is. Egyetértek azzal, hogy a legfontosabb tennivaló a munkásőrségben tovább erősiteni a politikai felvilágosító munkát. Alapvető t : 'bbség egyetért a párthatározattal, a párt politikájával, azt végre is hajtják. Azt is tapasztaltuk, hogy egyesek, akik néhány hónappal ezelőtt ágáltak a leszerd.es ellen, most szivesen vennék, ha az év végén megfelelő külsőségek között leszerelnének Őket- esetleg közuen kitüntetést kapnának. A jövőben már az lesz a probléma hogy olyanok is le akarnak szerelni akiknek még nem lehet. . Katona Imre elvtárs: Két megjegyzésem wan. Igaz, hogy az újonnan felvett munkásőrök - a statisztika szerint - politikailag és általános műveltség tekintetében megfelelő szinten állnak. Meg kell azonban mondani,,hogy elég- sok a Budapesten felvett tagok között a pártonkívüli. Éppen ezért még fontosabbá válik a megfelelő tájékoztatás. • • A kiképzés kérdésével kapcsolatben megemlítem: budapesti gyakorlat szerint az első félévben vannak a felvételek, a másodikban a kiképzések. Helyesnek tartanám, ha az ujak mellett a régiek képzésével is foglalkoznának /lövészeten hiányosan jelennek meg/. * kiképzés idejét már április - május hónapban meg kellene kezdeni , és augusztusban tovább folytatni. Szépvölgyi Zoltán elvtárs: Az anyaggal kapcsolatban elmondott észrevételeket összegezve célszerűnek tartanám: 1./ A jelentésben hangot adni annak ? hogy a EPB. az értékelés alapján megállapította, hogy a munkasorök a kerületi pártbizottságok együttműködésével ezideig eredményesen dolgoztak, és a KB, határozatának végrehajtása érdekében megfelelő munkát végeztek. 2./ A végéő összefoglaló részoen ki kellene hangsúlyozni és világosabba tenni a kerületi pártszervezetek együttműködését. J./ A munkásőrök kiképzésével kapcsolatban megszívlelendő Katona elvtárs által felvetett javaslat. Fel kellene hivni a pártszervezetek figyelmét arra, hogy a pártonkívüli munkásőrök képzésével, tájékoztatásával rendszeresebben foglalkozzanak, nagy figyelmet forditsanak arra, hogy ne maradjanak el a régiektől. A többi hozzászólással egyet lehet érteni, és javasolom, hogy a jelentést a VB. fogadja el. . —. —. —.—• • \h