MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1964
1964-08-03 177. öe. - 1964_VB 177/76
- 6 A vitában a jelenlévő közép és alsószintű vezetők nagyrésze nem szólalt fel, noha tevékenységükkel kapcsolatban elég sok bírálat hangzott el, A vállalatok, a gazdasági irányító szervek többségükben kellő segítséget.adtak a tanácskozások megszervezéséhez. Néhány esetben azonban merült fel vita is. Az Országos Gumiipari Vállalatnál pl. csak a brigádvezetők egy részét akarták elengedni. A vállalati pártszervek a beszámolók elkészítéséhez nyújtott tanácsaikkal és felszólalásaikkal adtak segítséget, A Budapesti, a kerületi pártbizottságok, valamint SZBT és a szakmák BB-i vezetőinek, képviselőinek megjelenése, felszólalásaikban adott tájékoztatás, az eredmények értékelése és a kritikai megjegyzések is jó benyomást váltottak ki. Néhány olyan tanácskozáson, ahol a vezetők nem szó laltak fel a brigádvezetők azt hiányolták. Az exportfeladatok eredményes végrehajtásához, a követelmények megismeréséhez, a hibák feltáráshoz, pl. a vasiparban segítséget adtak - a Vasas BB. tanácsára meghívott külkereskedelmi dolgozók. IV. Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy bár nem mindenütt és nem minden vonatkozásban sikerült a kitűzött célt elérni, a tanácskozások mégis hasznosak, eredményesek voltak. Általában sikerült -ha nem is kifogástalanul - a tanácskozásokat munkaértekezletté tenni és kb. 7»ooo szocialista brigád, azaz gazdasági és mozgalmi vezetővel a soronlévő feladatokat megbeszélni. A szakszervezeti szervek további tapasztalatokat szereztek a brigádraosgalom.szervezése, irányítása, a brigádokkal való hatékonyabb foglalkozás tekintetében. A tanácskozás megerősítette azt, hogy csak a gazdasági vezetéssel együttműködve, nagyon tervszerű, céltudatos munkával - az operatív teendőket a raühelybizottságokra és a megfelelő szintű gazdasági vezetőkre bizva, a reszortbizottságok aktív közreműködésével - lehet csak a mozgalmat hatékonyabbá tenni. A tanulás, a szocialista módon élés kérdésében - mélyreható tanulmányozás alapján - átfogó, konkrét útmutatást kell adni 0 ^ 44