MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1964

1964-06-29 174. öe. - 1964_VB 174/40

-17­4-./ Az idei pártoktatá sr a jellemző, hogy az elmúlt évekhez képest ugrásszerűen nőtt az érdeklődós minden réteg.körében - első~ sorban üzemben dolgozók - a KGST tevékenysége iránt. Pártoktatásunk nagyjából-egészében választ adott - a sajtó, rádió, televízió segítsé­gével - a felmerülő kérdésekre. \ A jelen helyzetben a KGST szükségességét a szocialista or­szágok gazdasági összefogásának, kooperációjánál: előnyeit szinte min­denütt megfelelően értékelik. Ez az értékelés azonban eléggé az álta­lánosság szintjén mozog, melyet bizonyít, hogy a konkrét kérdésekben, amikor üzemeink egy részének szükséges profilváltozásáról van szó, azonnal vannak fenntartások, esetenként rosszízű, nacionalista vé­lemények. Ez a jelenség tapasztalható volt az Időszerű kérdések mun­kástanfolyamain és a Gazdaságpolitikai tanfolyamok gazdasági vezető hallgatói között is. A KGST közös beruházásaival, a termelési szféra összehango­lásával kapcsolatos román álláspont felélénkítette a hazai naciona­lizmust, erősítette a Romániával szembeni előítéleteket. Voltak olyan megjegyzések, hogy a román álláspont jelenti a valóban nemzeti érde­kek, képviseletét, másik oldalú megjegyzése ir a románok örök nacionalis­ták. !! Ugyanakkor széles méretekben helyes politikai-elméleti talajról bírálják, illetve nein értik a román párt politikai vonalát. A szocialista országok gazdasági együttműködésének meglévő problémái, a nemzetközi munkásmozgalomban kialakult vita a román párt közismert állásfoglalása az együttműködés tartalmáról és formáiról igen sok ne­hézséget okozott a propagandamunkában is. Propagandamunkánknak a-következő években a gazdasági együtt--, működés szükségessége és általános elvei ismeitetése mellett hangsulyo*- . sabban kell foglalkozni az egyes iparágak konkrét.helyzetének, a KGST-ben betöltött, illetve betöltendő szerepével. Amellett, hogy . bizonyítanunk kell az együttműködés ránkháruló kötelezettségeit is. V ORSZÁGOS LEVÉLTÁR ' Í0

Next

/
Oldalképek
Tartalom