MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1963
1963-06-03 147. öe. - 1963_VB 147/49
- 5 OBSZÁGOS LEVÉLTÁR szer,zés végett elkövetett szándékos bűncselekmény is. A Budapesti Rendőrfőkapitányság pl. 1962.évben 48 ilyen nagyobb jellegű ügyben nyomozott. Ezek közül többet huzamosabb időn keresztül követtek el.anélkül, hogy a gazdasági szervek ellenőrzése ezt észlelte volna,Pl. XIX.ker.Vendéglátóipari Vállalat sérelmére Weimper és társai által, a REANÁL Finomvegyszergyár sérelmére Gulyás és társai által elkövetett bűncselekmények, vagy a Nemzeti Szabadkikötőben 1954-tol 1962.év végéig elkövetett visszaélések. A kárösszegek alakulása azt mutatja, hogy az ügyekben 1959-től a kár folyamatosan csökkent. Ez jórészt a büntetőpolitikai elvek következetesebb végrehajtásával áll összefüggésben. Az először megtévedt,' egyébként becsületes dolgozók által elkövetett csekélyebb jelentőségű bűncselekmények többségét ugyanis a büntetőjogi útról - egyéb nevelő jellegű következmények alkalmazása mellett eltereltük. A társadalmi tulajdon elleni bűncselekmény miatt megvádoltak közül 1962.1.negydévében is 36.8 % lopást követtek le. Sikkasztás miatt a vádlottak 26.8 %-a, csalás miatt pedig 15.8 %-a került a biróság elé. Ez utóbbi cselekmények közül, a munkaruha.sikkasztás, valamint a kisebb táppénz és bércsalás a leggyakoribb. A társadalmi tulajdon védelmének fokozódásával a jelentősebb ügyek elkövetési tevékenysége is finomodott. Ma már nagyobb kárt okozó bűncselekményre általában a bonyolult elkövetési módok a jellemzőek.. Az elmúlt évben pl. a társadalmi tulajdonban sikkasztással, csalással vagy hűtlen kezeléssel elkövetett cselekmények 26,8 %-a okozott, a fővárosban 2o-loo.ooo Ft. közötti, 24.1 %-a pedig loo.ooo--5oo.ooo Ft. közötti kárt, amelyek között gyakori volt a Ktsz-ok sérelmére elkövetett cselekmény. Az elkövetést lehetővé tevő okok és körülmények.közül az Országos Kriminalisztikai Intézet vizsgálata szerint a fővárosban az ellenőrzés hiánya és felületess ége, a hibás vagy laza ügyviteli rendelkezések, a bizorrylati fegyelem hiányosságai fordultak elő leggyakrabban a jelentősebb kárt okozó ügyekben. Á3