MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1963

1963-03-18 143. öe. - 1963_VB 143/45

ORSZÁGOS LEVÉLTÁR vek együttes részvételének eredményeként jön létre, és nem arról van szó, hogy e szervek „be­olvadnak" a TST-be. — Nehezítette az átszervezés eddigi felada­tainak megvalósítását az a körülmény is, hogy a pártszervezetek irányító tevékenysége még kezdeti, nem tudták kialakítani feladataikat. Ennek okai: 1. A pártszervezetek a VIII. kongresszusra, valamint az országgyűlési és tanácsválasztá­sokra való felkészülés mellett nem tudtak kel­lő figyelmet fordítani e feladatokra. 2. A határozatot ez ideig „szigorúan bizal­mas"-ként kellett kezelni, így azt a végrehaj­tást végző alsóbb pártszervek és a párttagok lényegében csak most ismerik meg és válnak a munka irányítóivá. b) A Politikai Bizottság határozata feladat­ként jelöli meg a társadalmi tevékenység növe­lését a sportmozgalomban. Ez szükségszerűen megköveteli a korábban más szerveknél fog­lalkoztatott aktivisták bevonását a sportmun­kába. A határozat végrehajtásában e területen komoly lemaradás van, ami gátolja a társadal­masítás széles körű kibontakoztatását és veszé­lyezteti a sportmozgalom eredményességét. c) Miután a TST-k kezében összpontosul a sportmozgalom irányításának feladata, a tar­talmi munka, a színvonalasabb vezetés igénye fokozottabban jelentkezik, ugyanakkor már most tapasztalható, hogy a BTST apparátusa és különösen a kerületi TST elnökök egy ré­sze nem rendelkezik kellő felkészültséggel a megnövekedett követelmények ellátására. Sür­gős igényként jelentkezik az egyes vezetői mi­nőségi cserék végrehajtása. Ennek megoldását nehezíti az elnöki beosztással járó alacsony bé­rezés. A mozgalom érdeke megkövetelné a ke­rületi elnöki funkciók mielőbbi átalakítását politikai státussá, megfelelő bérügyi keretek biztosításával. A TST-k előtt álló nagyobb követelmények ellátása mindinkább felveti úgy a BTST, mint a kerületi TST-k helyiség problémáinak meg­oldását, valamint részükre a szükséges munka­eszközök biztosítását. A kerületi TST-k közül 14 csak egy szobával rendelkezik. II. A Budapesti Párt-végrehajtóbizottság a sporttömegszervezet létrehozásával kapcsolat­ban az alábbi fő feladatokat határozza meg: 1. A pártszervezetek feladatai: a) A sporttömegszervezet létrehozása a buda­pesti, kerületi pártbizottságok és a pártszerve­2 zetek közvetlen feladata. Tekintsék fontos fel­adatuknak az év második felében sorra kerülő alapszervezeti és kerületi küldöttválasztó érte­kezletek megfelelő politikai- és káderelőkészí­tését. Fordítsanak gondot a tömegszervezet mű­ködésében a tömegszervezeti munkastílus, a széles körű demokratizmus kibontakoztatására. A tömegszervezet létrehozásának együtt kell járnia a testnevelési- és sportmozgalom továb­bi fejlődésével. b) A pártszervezetek az egyöntetű végrehaj­tás elősegítésére széleskörűen ismertessék, tü­relmesen magyarázzák a tömegszervezet létre­hozásáról szóló határozatot. Azok a kerületi pártbizottságok, melyek a Politikai Bizottság határozatából adódó feladatokat még nem tár­gyalták meg legkésőbb április hónapban tűz­zék vb. ülés napirendjére e tömegszervezet létrehozásának kerületi helyzetét. A v. b. ülést követően kibővített titkári értekezleten (KISZ­titkárok, Szb-elnökök részvételével) ismertes­sék a további feladatokat. Azok a pártbizottsá­gok, pártszervezetek, ahol sportegyesület mű­ködik, v. b., illetve vezetőségi ülésen tárgyal­ják meg saját tennivalóikat és kezdjék meg a sportmunka pártirányításának gyakorlását. Kísérjék figyelemmel és segítsék az MTS szervezeti szabályzatának és programtervezeté­nek ez év júniusában lezajló nyilvános vitáját. A vita előkészítésében a KISZ és szakszerveze­tek segítsék a sportegyesületek vezetőségét. A kerületi pártbizottságok hozzanak létre sport-munkabizottságot a pártszervezetek irá­nyító tevékenységének, valamint a nagy egye­sületek pártirányításának segítésére. c) A testnevelési- és sportmozgalom pártirá­nyítását az MSZMP testnevelési- és sporttézi­seiben lefektetett elvek, valamint a Politikai Bizottság idevonatkozó határozata szabályozza. A sporttömegszervezet pártirányítása a többi tömegszervezethez hasonlóan, az ott működő kommunista csoportokon, illetve az egyes kom­munistákon keresztül történik. A pártszerveze­tek a tömegszervezetekben dolgozó kommunis­ták segítségével szerezzenek érvényt felsőbb szervük idevonatkozó határozatainak. Segítsék elő a tömegszervezeti sportaktivistáknak a TST-kbe, illetve sportegyesületekbe történő átirányítását, maguk is küldjenek be a sport­szervezetekbe mozgalmi tapasztalatokkal ren­delkező, sporthoz értő kádereket. Kezeljék a sportvezetőket politikai tényező­ként, nyújtsanak részükre rendszeresen politi­kai tájékoztatást, gondoskodjanak politikai fel­készültségük növeléséről. Igyekezzenek a h6

Next

/
Oldalképek
Tartalom