MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1963

1963-01-07 138. öe. - 1963_VB 138/27

- 2 - ORSZÁGOS LEVÉLTÁR ezelőtt váltottuk le a régi főmérnököt, aki nagyon sok szemléletbeli és más hibát követett el. Olyan eszközöket épitett egyrészt beruházásból, másrészt műszaki fejlesztési alapbál, amelyek nem váltak be a köztisztaság területén. Olyan hombkbunkere­ket épitett, amelyek ilyen időjárásban befagynak, ugyanakkor nem gondoskodott arról, hogy a.bunkere­ket megfelelő gépek állandóan feltöltsék. Szemlélete az volt, hogy a téli felkészülés csak ekézést és sózást, homokozást jelent a főváros terü­letén, - ugyanakkor ennek előfeltételeit nem terem­tették meg. I3O eke áll rendelkezésre, ebből mindössze csak 70 darab volt használva a kritikus napig. 16 szórókocsi 3 ezer kilóméter útra /!/ ez a régi vezetés hibája. Az a szemlélet alakult ki, hogy rendkivüli időben majd segit a TEFU, onnan fogják szopni a homokot. Talán a legsúlyosabb hiba, hogy a forgalmi főosz­tályt a korábbi igazgatóságunk vezetői szinte tuda­tosan elsorvasztották a Köztisztasági Vállalatnál. Ahol eldől egy ilyen fontos csata, a fődiszpécseri szobában - ahonnan a 22 kerületet kellett áttekin­teni -, mindössze egy városi és egy házi telefon­nal rendelkeztek. A kerületeket mozgósítani ilyen ínséges időben nem lehetett. Ellenőri reszortokat felszámolták, semmiféle eszköz nem állt a meglevő néhány ellenőr rendelkezésére, pontosabban; né­hány kerékpár állt rendelkezésre - Budapest 3 ezer kilóméterének ellenőrzésére. Mit tettünk? Személyi vonatkozásban: A Közmű Igazgatóság veze­tője a Köztisztasági Hivatal vezetőjét felmentette. Ez szükséges volt, mert e képtelen volt feladatát el­látni. A Közmű Igazgat°ság kiküldött egy megbízot­tat, aki az ügygk segítésében ügyködik. Gyorsan vissza kellett állítanunk az ellenőrzési részleget. 30 ellenőrt állítottunk be, kiknek fel­adata Budapest utcáin járni és tájékoztatni a Köztisztasági Hivatal fődiszpécser részlegét. Folyamatban van néhány, forgalomhoz értő, közép­líáder odairányitása. Felmerült bennünk a gondolat, hogy - véleményünk szerint - az alacsony hómunkás dijat fel kellene emelni 50 forintrólesetleg 60 forintra. Ezzel is tudunk segíteni a dolgon, mert nyilvánvaló, ha. töb­bet fizetnénk, több ember jelentkezne hómunkásnak. Ha nem esik az eső, Budapesten átlag 4 ezer ember jelentkezik délután hómunkára. Gondoskodtunk arról, hogy a vezető ügyeletes ­akin rendkívül sok múlik - hozzáértő és főleg in­tézkedni tudó ember legyen. Műszaki-technikai téren a következőket tettük: 20 locsoló kocsiról a tartályt leszereltük és pla­tót szereltünk helyébe. Ezek állandó készenlétben vannak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom