MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1963

1963-10-21 157. öe. - 1963_VB 157/37

ORSZÁGOS LEVÉLTÁR Bjzalmás ! AZ MSZMP BUDAPESTI BIZOTTSÁGÁNAK LEVELE A PÁRTALAPSZERVEZETEKHEZ AZ EGYETEMI ÉS FŐISKOLAI FELVÉTELEK TAPASZTALATAIRÓL. Tisztelt Elvtársak 1 Pártunk VIII. kongresszusának határozata megszüntette a tanulóifjúság származás szerinti kategorizálását és az állami-, pártszervek feladatává tette a társadalmi fejlődéssel, a szocializmus teljes felépítésének követelményeivel jobban megegyező egyetemi, főiskolai felvételi rendszer megvalósítását, A Budapesti Pártbizottság értékelte az egyetemek és felsőfokú intézmé­nyek ez évi felvételi munkáját. A tapasztalatok alapján jelentjük a budapesti kom­munistáknak, hogy ezt a fontos polliikai feladatot sikeresen valósítottuk meg. 45_?£®4 m ^ n y®i í _ ]?Í z A I i y Jti&k l hogy a ..munkás- és parasztfiatalok egyetem­re, főiskolára kerülése származásig korlátozások nélkül is kielégítő mértékben le­hetséges, A felvett 5.884 elsőéves hallgató közül 2.081-en (a felvettek 35,3 %-a) fizikai dolgozók gyermekei. Ez azt mutatja, hogy a munkások mindinkább látják gyermekeik továbbtanulásának, társadalmi jelentőségét. Számuk növelésére a jövő ben még jobb lehetőség nyílik, A származási megkülönböztetést figyelmen kívül hagyó uj felvételi rend-> szer indokoltságát az is aláhúzza, hogy a több éven át hangsúlyozott (vagy in­kább túlhangsúlyozott) értelmiségi és munkás tanulók között a szociális és más körülményekből származó színvonalkülönbség lényegesen esőkként és széles tár­sadalmi összefogással teljesen megszüntethető. Ezt igazolja, hogy a felvett fizikai dolgozók gyermekeinek aránya (35,3 %) alig maradt alatta a jelentkezőkének (37,3 %). Tovább növekedett az értelmiségi és alkalmazotti munkakörben dolgo­zók gyermekeinek száma is. Az uj, szocialista értelmiség sorait a jövőben is je­lentős mértékben munkás- és parasztfiatalokból erősítjük amellett; hogy bixtoal­tani tudjuk a tehetséges és helyes életszemléletü értelmiségi, alkalmazotti és egyéb szülők gyermekeinek továbbtanulását. Az ősszel már bevezetésre került uj ösztöndíj-rendszer és a korma iy más szociális intézkedései (amelyek éppen az egyes családoknál még meglévő 3>

Next

/
Oldalképek
Tartalom