MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1963
1963-09-16 155. öe. - 1963_VB 155/13
ORSZÁGOS LEVÉLTÁR ( % szinte ezekben a témákban merül ki. Egy napasznap ez. Elég, ha csak a panaszok felét vesszük jogosnak, akkor is nagyon megrázó a kép. A jövő szempontjából is fontos, hogy most mi nehogy megelégedett nézőpontból induljunk tovább. Azt mondtam a kerületben az elvtársaknak, akkor lehetünk viszonylag nyugodtak a HKI munkájával, ha megérjük azt az időpontot, hogy egy tanácstagi beszámoló során a lakók felállnak és dicsérik a HKI-t. Én még ilyet nem hallottam. Ez lesz megnyugtató, ha eljutunk idáig. ,Az is nyilvánvaló, hogy a HKI elég lebecsült területe a népgazdaságnak minden vonatkozásban. Nincsenek megfelelő vezetők sem. Kicsit úgy vannak, akit a HKI-hez küldünk még vezető beosztásba is, büntetésnek tartják. Ennek a tevékenységnek a politikai és anyagi megbecsülését is növelni kellene a munka javításán keresztül. Az a véleményem, hogy ebből az elég nagy összegből lehetne és feltétlenül kell is jobb eredményt kihozni. A lakók ma nem azért elégedetlenkednek, hogy nem végeznek el egy házfelBÉjitasi munkát - bár ezért is elégedetlenek -. Néhol olyan hangot is találni, félnek előre, hogyha felvonul oda a HKI, hogy elvégezze a karbantartási munkát. Volt olyan felszólalás, hogy nem lehetne ezt az összeget, amit a házuk felújítására előirányoztak, valamilyen más célra felhasználni? Az elvégzett munkák színvonala, minősége nem megfelelő. A javitást illetően van lehetőség egyrészt a tanácson belül is. Itt a feladatokat helyesen - a jelentés is helyesen - két kategóriába sorolnám: a nagyobb felújítások kérdése, amit eddig nagyrészt a tanácsi szervek, vállalatok végeztek, egy kisebb részben az ÉM 45-ös vállalata. Itt mostmár az ÉM-mel történt megbeszélés alapján van lehetőség a teljes kivételező! kapacitás tanácsi kézbe kerüljön. A meglévő épitőipari vállalatok + a 45-ös Vállalat a felújitási munkák kivitelezését tanácsi kereten belül meg lehetne oldani. Az ÉM január 1-ével átadja ezt a vállalatot. Azonban itt is szükség volna ezeknek a vállalatoknak - kapacitás céljából - korszerűsítésére. Gondolok a gépesitésre, a korszerű eszközökkel való ellátottságra. A másik dolog a karbantartási, felújitási munkáknak a megszervezése, amit a HKI keretében kellene végezni a jövőben. Itt is azt az utat javasolnám, hogy ne annyira létszámfelfutással próbálják a kapacitást biztosítani, mert ennek megvannak a maga nehézségei és akadályai, hanem elsősorban a gépesités, korszerű eljárások, korszerű tagndtfMÉg anyagok felhasználásának az útján. Lényegében az itt folyó munka teljesen primitiv, ötven évvel ezelőtti módszerekkel folyik. Van lehetőség arra, hogy ezen a területen is előbbre jussunk. Szerintem a tanácsi iparvállalatok keretén belül kellene egyet kijelölni, amelynek az lenne a feladata, hogy az épitő, javitó jellegű vállalatoknak a kisgép szükségletét megoldják. Nincs a magyar iparban erre kijelölt vállalat, a gépipar sem foglalkozik ezzel és véleményem szerint nem is fog a közeljövőben foglalkozni, tehát a tanácsi iparnak célszerű lenne saját szükségletét szolgáló gépek gyártásával foglalkozni. Ez már felvetődött más vonatkozásban is, a helyi közle-