MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1963

1963-02-04 140. öe. - 1963_VB 140/10

- ^ - . 16 ORSZÁGOS LEVfr.TÁR adatok megoldására, hogy nem tudjuk mennyiingyenlakást tudunk elkészí­teni, A szövetkezeti lakásoknál már inkább tudunk előre kalkulálni, 1962-ben közöltük a kerületi tanácsokkal, hogy 1965 év végéig mennyi szövetkezeti lakást kapnak. Azonban óvatosságra intettük a tanácsokat, hogy az előre közölt számokat ne osszák el, ne szervezzék a szövetke­zetet, mert ezekben a nagy számokban történhet változás. Pl, már az 1963 évre történt változás. Kevesebbet kapnak a tanácsok, mint az előre meghatározott mennyiség. Továbbá felveti Venéczi elvtárs a Házgyár kérdését. Amikor a vizsgálat a házgyár kérdése körül folyt, még, nem volt eldöntve, ezért szerepel az anyagban, A középmagas házakra vonatkozóan Bondor elvtárs válaszol, Bodonyi elvtársnő kérdésével kapcsolatban: tudomásom szerint nem. Elvi­leg el lehet képzelni, azonban mikor a lakbárpótlékot bevezették, akkor is volt egy elképzelés, hogy az igy beszedett pótlék összeget lakás­építkezésre forditsák. Az összeg amit beszednek nem mutatható ki, hogy lakásépítkezésre fordítanánk, Bondor József elvtárs: A középmagas vagy ennél magasabb szintű házakra vonatkozóan a második 5 éves tervben 8ooo> lakóház épül, A harmadik ötéves tervben épül majd 60.000 lakás, melynek 2/3-a épülne magas szinten. A következőképen oszlana meg az épitkezés 5 emeletes vagy ennél alacsonyabb 6-I0 emeletesek lo emelet fölött Összesen tehát 4o»7oo épülne középmagas vagy ennél magasabb szinten. Azonban ehhez megfelelő berendezéseket is kell biztositani, hogy a meg­felelő szinteket meg tudjuk épiteni. Sarlós István elvtárs: Tapasztalat alapján vetnék fel kérdéseket. Nincs még pontosan felmér­ve, hogy mennyi a tényleges lakásigény. Nálunk pl. 12oo olyan igény van. akik nem a hat kerületben laknak vagy dolgoznak, rulat Nincs pl. felsorolva a családi szapo-^ következtében jelentkező uj igény. Ez is növelni fogja véleményem szerint a további igényeket. Ez­zel is számolni kell. Felvetődik a vidékről való^felköltözés problémá­ja. Van egy rendelet, miszerint aki nem lakik 5 éve Budapesten az nem kaphat lakást. Ugyanakkor ha rokohoz költözik és férjhez megy, gyere­kei lesznek, igényjogosulttá válik. A hatóságokat fel kellene ruházni olyan joggal, hogy ahol 1 szobára 2 főnél több személy nem jut, csak oda engedélyezzenek bejelentkezést. Jelenleg kijátszák rendőrséget. Ezt kellene megakadályozni. A budapesti vállalatoknál ellenőrizni kell, ho-y csak lakással rendelkezőket alkalmazzanak, mert jelenleg sokszor fel vesznek lakással nem rendelkező embert nem is fontos munkaterület­re. Meg kellene vizsgálni a szükséglakások kérdését is. A^válások kö­vetkeztében sok uj igény jelentkezik. Rengeteg birói döntés van, hogy válás következtében az egyik félnek el kell hagynia a lakást, ehhez uj lakást kellene biztositani. Viszont nem lehet megoldani. Itt van a cserék problémája. A tanács nem vállal közvetitést. Probléma továbbá, hogy egy sor 3-4 szobás lakást nem tudnak elcserélni meg kell itt állapitani, hogy általában a nagycsaládosok, akiknek let­19.300 lakás 31.1oo t? 9r6oo ?i

Next

/
Oldalképek
Tartalom