MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1963
1963-08-12 152. öe. - 1963_VB 152/110
- 99 vGOS LEVÉLTÁR koszitsék el az erre vonatkozó javaslatokat, ügy gondolom tehát, hogy ha két részre bontjuk a dolgot, - vagyis: egyrészt a harmadik ötéves terv előkészítésére ad a két végrehajtóbizottság ilyen értelmű, felhatalmazást, másrészt a folyó munkák elvégzése tekintetében megbízást adunk az illetékes szakosztályoknak, hogy készüljenek fel a munkák irányítására és elvégzésére: akkor eleget tettünk annak a célnak, amelyet ma el akartunk érni. Van valakinek észrevétele ezzel kapcsolatban? /llincs!/ Ha nincs, akkor felteszem a kérdést: hozzájárul-e a kát végrehajtóbizottság ahhoz, hogy ilyen elvek alapján elfogadva a jelentést, megtegyük a szükséges gyakorlati lépéseket? /Igen!/ Bondor elvtárs kivan bejele ntést tenni. B o n d o r József: A fővárosi"tanács végrehajtóbizottsága többször foglal -ózott azzal a kérdéssel, hogy Budapesten krematóriumot kellene épiteni. Ezt indokolja az is, hogy pl. ebben az évben a hamvasztásos temetések száma 1500-ra emelkedik. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az igényeket ki tudjuk elegiteni, mert ennek korlátokat szab a Debrecenben lévő krematórium kapacitása. Legutóbb az a variáció merült fel, hogy a Zerepesi-temetőben lévő ravatalozót alakítsuk át erre a célra. Ezt azonban részben a hely adottsága, részben a több, mint 22 millió forintot kitevő költség miatt elvetettük. A fővárosi tanács kommunális igazgatósága a prágai tanáccsal érintkezésbe lépett és megszerezte e^y korszerű, mintegy 10 millió forint költséggel megépíthető krematórium tervét. Azzal a kéréssel fordulok a t.végrehajtóbizottságokhoz, adjanak nekünk elvi hozzájárulást ahhoz, hogy Budapesten krematóriumot épitsünk, és hatalmazzanak fel bennünket arra, hogy a műszaki és anyagi terveket kidolgozva, a végrehaj tóbizottság elé vigyük ennek a beruházási tervét, továbbá hogy az illetékes szervekhez a szükséges lépéseket a hitel biztosítása érdekében megtegyük. Elnök: Javasolom, hogy adjuk meg a felhatalmazást. /AO