MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1963

1963-08-12 152. öe. - 1963_VB 152/97

- 87 - ORSZÁGOSUK** a kormány elfogadta a 15 évre szóld lakásépítési tervet.,min­denki tudta, hogy milyen cél vezeti. Ennél tovább menni nem tudunk, mert ha ennél tovább akarnánk menni, azzal csak a sa­ját poziciónkat rontanánk. Mégegyszer mondom: az indokolással maradjunk a tűrésen belül, mert igy tudunk eredményesen dol­gozni. Van néhány dolog, amit a három szervnek - a fő­városi tanácsnak, az Épitésügyi Minisztériumnak és a Terv­hivatalnak - együttesen kell megnézni. És ha érvelünk, akkor kissé tudományosabb alapon érveljünk. Továbbá: jó lesz utána­nézni azoknak a számadatoknak, amelyeket Trautmann és Kőiről elvtársak ismertettek. Ezeket az előterjesztés adataival egyez­tetni kell. A fővárosi tanácsnak változatlanul maradjon meg az az ereje, hogy mindedkor és minden partnerével szemben korrektül és tisztességes módon érvelt és dolgozott. Ez jó do­log, és ezt meg kell tartani továbbra is. Teljesen érthető az, hogy az irányszámok és a terv­számok között különbség van. Ilyen alapon teljesen indokolt Köböl elvtársnak az az álláspontja, hogy ne kérjük a harmadik ötéves tervre előirányzott számok felemelését, mert még nin­csen harmadik ötéves terv. Kérem, hogy fogadjuk el az előterjesztést alapul, azokkal a kiegészítésekkel, amelyeket az elvtársak tettek, - és dolgozzunk tovább, folytassuk munkánkat, Dávid Perére: Teljesen- egyetértek Gáspár elv­társsal abban, hogy konkrét módszerekkel kell dolgoznunk. Két­ségtelen azonban, hogy érthető annak a tanácstagnak a meg­döbbenése, aki néhány hónappal ezelőtt, a választások előtt elmondotta választóinal:, hogy mi Budapesten a harmadik ötéves tervben 80.000 lakást fogunk épiteni, - és néhány hónap múlva a végrehajtóbizottság ülésén közlik, hogy ez megalapozatlan szám volt. nyilvánvalóan nem arról van szó, hogy tőlem, vagy egy másik, vagy harmadik fővárosi tanácstag kollégámtól néhány év mulVÉ számon fogják kérni ezt, hanem arról van szó, hogy ezzel sem szeretnénk csökkenteni azt a bizalmat, amelyet az utóbbi évek alatt helyreállítottunk. Kekünk ezt a kérdést igy n

Next

/
Oldalképek
Tartalom