MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1963
1963-08-12 152. öe. - 1963_VB 152/50
- 32 - ORSZÁGOSvzrtrt** Végül engedjék meg, hogy megemlít sem a munkaerőhelyzettel kapcsolatos kérdést, mert.legalább is ebben az anyagban, nincs eléggé komolyan feldolgozva. Véleményem szerint ez sokkal nagyobb problémát fog jelenteni, mint ahogy az előterjesztésből kitűnik. Most is nagyon komoly problémáink vannak pl. a gépjárművezetőkkel é3 egy sor területen. Be ha arra gondolunk, hogy hány uj és korszerű, közlekedési eszköz fog forgalomba kerülni, akkor nem képzelhető el olyan egyszerűen, hogy a kalauzokat átvisszük ide vagy oda, hanem nagyon komolyan ki kell munkálni ezt a kérdést. Foglalkozunk pl. hírközléssel is. Egy másik kérdés, hogy kik fogják a nagyobb kapacitású berendezéseket karbantartani, mert nagyon rosszul állunk műszakiakkal, legalább is a KPM területén igy van. líem tudom, hogy a főváros területén hogyan van. Szóval nagy figyelmet szentelnék ennek a kérdésnek és javasolom, hogy nagyon alaposan munkálják ki: hogyan fogják biztositani a megfelelő munkaerőt egy adott időszakban a fejlesztés megvalósításánál. Végül - azt hiszem - helyes lenne, hogy ha a határozatok alapján felsőbb szervek elé vinnék az elvtársak a közlekedés fejlesztésének a témáját, akkor egy kissé nyomatékosabban ugy kellene felvetni, hogy az az életszínvonal emelésének szerves része és ha az egészségügyről kezdünk most már igy gondolkozni, akkor a közlekedésről is lehetne ugyanigy gondolkozni és perspektívában az életszínvonal emelésének 2o évi fejlesztési tervét is megnézni. Lehetne esetleg olyan javaslatokkal is élni, hogy a 2o évi fejlesztési tervben ne a béreket növeljük oljan százalékban, mint szoktuk, hanem csak kisebb százalékban és inkább a meglévő lehetőségeket használjuk fel az életszínvonal közvetett fejlesztésére, mint pl, a közlekedés, az egészségügyi fejlesztése és igy tovább, mert hiába fogunk még többet enni és jobb ruhában járni: ha a ruhát letépik rólunk, ming munkahelyünkre érünk, mindenki megharagszik, akármilyen j<51 megy is egyébként a sora. Elnök : Köböl elvtársnak adjunk még szót. Köböl József: Az a véleményünk, hogy távlati koncepciót kidolgozni helyes ás szükséges. Javasoljuk azonban, hogy most ne akarjanak az elvtársak tovább menni, tehát azt, ami £0