MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1963

1963-08-12 152. öe. - 1963_VB 152/33

^KGOS^* - 14 - OM egységes tarifarendszer bevezetése. Nagyon jól tudjuk, hogyan va­gyunk a tarifarendszerrel. Nagyon nehéz hozzányúlni, mindenki fél tőle. Nem is ugy beszélnek róla, mint tarifaemelésről, bár mindenki tudja, hogy az is érintve van. De,ha ugy fogjuk fel, mint egy egysé­ges közlekedési rendszert, a három közlekedési eszköz harmonikus együttműködésével és egy vonalon egy közlekedési eszköznek a működ­tetésével, akkor ennek természetes következménye az, hogy a villa­mosról tudni kell átszállni az autóbuszra és az autóbuszról a villa­mosra és a trolibuszra. Egységes közlekedési rendszer tehát csak ugy hozható létre, ha a három közlekedési eszköz között az átszállást possibilisnek tartom és meg* tudom oldani. Ha pedig ezt helyesnek és megoldhatónak találom, akkor következik az, hogy ennek megfelelő tarifális megoldást is kell keresneá ós ebben a megoldásban lehet majd érvényesíteni azokat a bizonyos kisebb korrekciókat, amelyek közvetlenül bedobva, tarifa­emelési témaként vetődnének a közönség elé. így azonban egy uj köz­lekedési rendszer vetődik a közönség elé, amely előnyöket hoz szá­mára és ebben a közlekedési rendszerben lehet azután észszerűen meg­oldani azt a problémát, amely minden tarifának alfája és ómegája, hogy tudniillik a tarifa a szolgáltatással arányban legyen. Röviden összefoglalva tehát: elfogadom ezt az előterjesztést, mint távlati koncepciót, elfogadom a 18 évre vonat­kozó irányelveket. Szükségesnek tartom azonban, hogy egyelőre a 18 évet is tekintsük egy egységnek, és ^ezen az egységen belül oldjuk meg azt, amire fizikai lehetőségünk van és f ahogyan az észszerüség mutatja, azokat a beruházási, ill. tárgyi problémákat, azt a közle­kedési és tarifarendszert, amelyek belőle fakadnak. Sós György: Tisztelt Elvtársak! A közlekedés távlati fejlesztési tervét nagyon jónak tartom. Nem lehet azonban egyenlőségi jelet tenni olyan kérdések közé, amelyeknek mindegyike önmagában is nagyjelentőségű. Egy lakótelep telepitése! áz is baj, ha rosszul telepítjük. Egy üzem létesítése, vagy üzembentartásának módja! Igazgatási feladatok eldöntése! Lehet rajtuk változtatni. A közlekedés az egész országra hosszú időre rá­nyomja bélyegét, ha jő, ha rossz. Mert*itt nemcsak Budapest közle­kedéséről van szó. Budapesten egy év alatt áthalad az ország gépjár­mű állományának becslések szerint 2o-25 *-a. ^thalad a külföldről 33

Next

/
Oldalképek
Tartalom