MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1963

1963-07-01 149. öe. - 1963_VB 149/12

ORSZÁGOS LKVÉLTÁR Különfélék; a./ Szóbeli jelentés a munkásőrségben végrehajtott személyi intézkedésedről. /A Politikai Bizottság határozatának végrehajtása./ Előadó : Szatmári István elvtárs. A Politikai Bizottság ezév elején hozott egy határozatot, amely szerint az a törvény, hogy a büntetett előéletűek fegyvertartá­si engedélyt nem kaphatnak, a jövőben a munkásőrség tagjaira is kell hogy vonatkozzon. Ennek alapján a munkásőrségbe való felvé­telhez a jövőben erkölcsi bizonyítványt kell a parancsnokoknak kérni, mielőtt a kerületi PVB elé terjesztik a felvételt. - Ez a határozatnak az egyik része. A határozat másik része: hogy a meglévő állományból azokat, akik nem kaphatnak erkölcsi bizonyítványt, mert büntetett előéletűek, ezeket a munkásőrség tagjai közül is le kell szerelni, valamint a leszerelteket külön meg kell vizsgálni párttagság szempontjá­ból, tehát nem kell autómat kusan kizárni a párttagok sorából, hanem figyelembe kell venni a büntetés súlyosságát, amely miatt büntetett előéletűnek számit és nem kap erkölcsi bizonyítványt, és hogy azóta milyen magatartást tanusit. Szeretném tájékoztatni a VB-ot arról, hogy a meglévő állományt hogyan érintette ez a határozat; ennek alapján mit tettünk; ki­ket, illetve hány főt kellett leszerelni - mert a határozat má­sik része, hogy a jövőben erkölcsi bizonyítványt kell kérni a felvételre jelentkezőknek, ez folyamatosan megtörténik, az üzemi munkásőr-parancsnok a Budapesti Parancsnokság útján kér erkölcsi bizonyítványt a felvételre jelentkező számára. A rendelkezésünkre álló adatok alapján a budapesti állományból nagy nagyszámban kellett kizárni, illetve leszerelni olyanokat, akik nem kapnak erkölcsi bizonyítványt. Ezeknek is egy része olyan, akiket már tavagy, vagy 1961-ben valamilyen újabb konkrét ügy kapcsán kizártak a munkásőrségből; illetve aki még van, ez a Cserepes Gyula, ez a taxis gyilkos; s egy fő olyan, aki meghalt, vagy saját maga kérte leszerelését. Van néhány fő /hét/ olyan, aki nem budapesti állományból, hanem a közvetlen zászlóaljnál ­Épitő-j Vasas-állományból - került kizárásra, de tekintve, hogy ezeknek nincs pártfórumuk, ezért a Budapesti Pártbizottság volt a felelős ezeknek a végrehajtáséért is. Ezeket nem ismertetem, hanem csak a bennünket érintőt. A 9-es zászlóaljból /ezek a számok a kerületet is jelentik/ Gyenes Józsefet kellett volna emiatt leszerelni, de az idén meghalt; a 12-es zászlóaljnál Juhász Pált, aki 1961-ben került kizárásra; a 13-asnál Simonovics Istvánt. Ez meg is történt. Tanulságként pár szót erről az esetről, miután a büntetett elő­élete mellett" is elég hányaott és feltűnő életet élt ahhoz, hogy már fel kellett volna figyelni korábban is erre. Orgazdaságért, lopásért, hivatali sikkasztásért, stb. Ítélték el többizben. Utolsó munkahelyén is több nőügye volt, a munkája is kifogásolható, amikor munkája miatt felelősségre vonták, állandóan munkásőri beosztására hivatkozott. Tehát erkölcsileg és munkafegyelem szempontjából is gátlástalan embernek tartják. Most került leszerelésre. Párttag­ságát is vizsgálják. Ji

Next

/
Oldalképek
Tartalom