MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1962
1962-07-09 128. öe. - 1962_VB 128/35
5 - ORSZÁGOS LEVÉLTÁR. jünk - "nagyon szeretik az olyan munkát, ahol a fej és a kar egyaránt igénybe van véve". A laza tartalmú időkitöltés /gyakran lógás/ nem ér fel a tantárgyi oktatással, másrészt káros erkölcsi nézeteket táplál. Az a benyomásunk, hogy az üzemek a most záruld tanévben már nem tettek olyan lépést előre a szervezettség tekintetében, mint korábban. Ennek nyomán pedagógus körökben is mind gyakrabban szkeptikus megállapítások hallhatók. . b./ A tanulók munkájának nevelési hatását általában elismerik a szülők, pedagógusok, üzemi oktatók egyaránt. Ezzel szemben a tanulói munka oktatói céljában és funkciójában m nem utolsósorban az irányitás hiányosságai miatt - bizonytalanság tapasztalható. Ez az általános iskolára nézve a tantárgy .jellegére vonatkozik, a gimnáziumban pedig a képzés célját , az elérhető szintet vonja kétségbe. A bizonytalanság a további fejlődést akadályozza. Ezért a gyakorlati munka közvetlen és a fővárosi irányitás egységének kialakitása érdekében szükséges szem előtt tartani az alábbiakat. Az általános iskolai gyakorlati foglalkozás tantárgy m eghatározott tartalommal, nevelési-oktatási és képzési célokkal. A tantárgy jelleget az sem módosíthatja, ha az állami tantervet lazábbá, keretjellegűvé teszük. A több szakma elemeit magában foglaló tartalomnak a fokozatosság elve szerint kell felépülnie. Ellenkező esetben nem lehet biztosítani a megfelelő alapot a gimnáziumi szakmai előképzéshez. A gimnáziumi szakirányú foglalkozásoknak meghatározott, egyes szakmák elsajátítása irányában kell folynia. A rendelkezésre álló időt teljes egészében a választott szakma elsajátítására kell fordítani. A gimnáziumi szakmai előképzés egyre inkább befolyásolja a hagyományos szakmunkásképzést. A gyakorlatban ezek az elvek nem érvényesülnek következetesen. Zavar, hogy. egyes felelős állami vezetők is "tisztázatlan elvek"-ről beszélnek. Problémát jelent az is, hogy a gimnáziumi tanulók minősítő vizsgáira utasítást az üzemek a mai napig sem kaptak a szakminisztériumoktól. Ezért vonakodnak azt teljesíteni /XIV. ker./ Mindezt azért tesszük szóvá, mert korábban hosszú harcot kellett vívnunk iskolai és üzemi vonalon egyaránt, hogy a társadalmilag hasznos munka álláspontjától eltérítsük őket a szakirányú képzés irányába* Most pedig a megindult fejlődés elszürkülése kezd,jellemzővé válni. Bizonyos esetekben visszakanyarod ás tapasztalható.