MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1962
1962-01-22 118. öe. - 1962_VB 118/74
ORSZÁGOS LEVÉLTÁR ~ j ~ \ A BM titkár elvti.rsak egy ráaze jól kihasználja azokat a lehetőségeket, amelyek abból adódnak, hogy kevés pártszervezetük van, ás sokat foglalkoznak a párttagok ás pár tónkiviiliek egyéni problémáival is. Emellett egyesek /XV./ ideje jórészét egyéni tanulásra forditotta, mig /XIV./ a benti munkájának majdnem felét tag- és tagjelöltfelvételi munkával tölti el, mivel a kerületi VB részéről ez a pártmunkája. Gyakori az is, hogy a BM titkár elvtársak egy része direktmódon akar segiteni a hivatali munka megjavításában és nem a párt módszereivel és eszközeivel, ami ellenállást vált ki a kapitányokból ás nem ritkán a párttitkár lejáratásához is vezet. 3*/ Szabadabb légkör , hivatali függőség: A XXII. kongresszusból, pártunk politikájából adódóan az emberek véleményüket nyiltabban elmondják még akkor is, ha a függőség nagyobb, mint egyéb területeken. A korábbinál élesebben vetik fel az egyes elvtársak hibáit, bátrabbak,, ami megmutatkozott a vezetőségválasztások alkalmával is. Olyanhelyeken, ahol nem forditottak kellő gondot a jelöltek kiválogatására, vagy nem vették eléggé figyelembe véleményüket, ott a vezetőségválasztás alkalmával ezt kifejezésre is juttatták. Ahol pedig a pártszervezet az átlagosnál gyengébb, ott ezt a légkört a hangoskodók és a demagógok kihasználják és a tagságot befolyásolják. Ha a BM pártszervezetek helyzetét vizsgáljuk, akkor szembetűnő, hogy ellentmondás van az általános fejlődés párt és állami vonalon, valamint a helyi pártélet és hivatali munka között. Nem folyik kellő harc a helytelen nézetek ellen, igy a ;i különb ;t , a ''speciális szerv", 'különleges helyzet 1 ' ellen. Ez az átla g t ól eltérően erőseb• be _ n ....3X! e . n "fck e zik a bűnügyi dolgo zók jrészéről . akik még odáie- ig elmentek/IX./ hogy a pártapparátua és a népi ellenőrzés dolgozói után érdeklődnek. A különböző téves nézetek elleni harcban a BM pártszervezetek egy kissé magukra vannak hsgyva. Gátolja ezirányu eredményes munkájukat az is, hogy pártunk politikája megszűrve és az információ késve jut a BM pártszervezetekhez. Nem tudták a helyi elvtársak -kellő segitség hiányában - kialakitani még ugy a hivatali vezetésben, mint a pártéletben a megfelelő hangot és az emberibb módszereket.