MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1962
1962-08-06 129. öe. - 1962_VB 129/41
, ~ 2 •törődés jellemzi és jó értelemben vett tekintélye van. A vezető, 'irányító munkakörökben a népi hatalomhoz, a szocializmushoz hü, szakmailag hozzáértő káderek dolgosnak, as emberek megítélésénél egyre inkább háttérbe sz orul a __szubjektivitás éa a mult-kutatás helyett többnyire a jelenlegi tevékenységük alapján bírálják el a kádereket^A minősítések úgy rendszerességükben, mint tartalmukban sokat fejlődtek, s a káderek nevelésének egyik jóhatásu eszközévé váltak. A kádernevelésben azonban még mindig a minősítések foglalják .el a fő helyet, / A gazdasági vezetők nagyrésze ma már ismeri a személyzeti munkával kapcsolatos felad a tát ás felelősségét. A középszintű vezetők elé azonban a legtöbb helyen még követelménynek sem állítják a rendszeres kádermunkát, csspán időnként egy-egy minősítésnél "kéri ki véleményüket. Gyakori az a nézet,és elterjedt az a gyakorlat, hogy az erkölcsi-politikai nevelés a pártszervezet feladata, az utánpótlásról pedig a személyzeti vezetőnek kötelessége gondoskodni. A személyzeti munka pártirány ítása sokat javul t az elmúlt időszakban. A kerületi és üzemi pártbizottságok, pártvezetoségek évente egyszer-kétszer napirendre tűzik a személyzeti munkát, Fő módszer a személyzeti vezetők beszámoltatása, de a jelentősebb, színvonalasabb pártszervezetek elemzik is saját területüket és elvileg irányítják a személyzeti politikát, A pártszervezetek számszerinti többségű azonban minden fontos személyi ügyben a konkrét beleszólást tekinti a személyzeti munkával való foglalkozás fő modázőrének. Találkozni olyan gyakorlattal is, hogy eg;/cs párttitkárok főként kisebb vállalatoknál - még a portás kinevezésébe is beleszólnak. A vizsgálatok sórán tapasztaltak helyenként régi, rossz módszere• kot és feltárult néhány vezető súlyos magatartásbeli hibája. Pl. a Sortex igazgatója a dolgozókhoz durva, goromba. Egyesek önmagukkal szemben kritikátlanok, az alulról jövő bírálatot visszaverik, vagy megtorolják /pl. Külügy, vCs Traktorgyár, Elektromos Müvek,