MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1961
1961-05-29 102. öe. - 1961_VB 102/53
53 ORSZÁGOS LEVÉLTÁR Eddig 50 olyan.egyetemi hallgatóval kötöttünk szerződést, aki tanulmányai befejezése után a tanácsi'apparátusban, 45 fővel pedig, aki a tanácsi vállalatoknál fog dolgozni. Ezt a létszámot ősszel 10 fővel kivan juk emelni. Sza lauai felkészülé s_ és tovább képzés. A szakmai felkészülért mutatja, hogy a Fővárosi Tanácsnál a dolgozók 4-1.5 %-a, a kerületi tanácsoknál 21 %-a végzett egyetemet, vagy főiskolát. A felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkezőknek ehhez az arányihoz jelentős mértékben hozzájárult, hogy pl. a Fővárosi Tanácsnál újonnan beállítottak közül 110 az egyetemet végzett. Az érdemi ügyintézőknél: a Fővárosi Tanácsnál 28 százaléka, a kerületi tanácsoknál pedig 40 százaléka csak általános iskolai végzettséggel rendelkezik. Ez azt mutatja, hogy az apparátus felkészültsége az általános műveltség t rülvtén - főleg a kerületi tanácsoknál - még nem kielégitői A képesitési rendcserről szóló minisztertanácsi rendelet alapján a Fővárosi Tanácsnál 127 f ö, a kerületi tanácsoknál pedig 5^9 fő kötelezhető továbbtanulásra a közép és főiskolákban, valamint tanácsakadémián. Ezek közül már folytatja tanulmányait a Fővárosi Tanácsnál 47, a kerületi tanácsoknál 196 fő. A tervszerű politikai és szakmai továbbképzés érdekében 1959* őszén beindult az Ofehtályokon és a szakigazgatási szerveknél előre kidolgozott programra szerint a dolgozók képzése. Központilag több irányban szerveztünk tanfolyamokat: -. kerületi VB. v..zctőknek és a Fővárosi Tanács osztályvezetői és helyettesei részérc a vezetéssel kapcsolatos elvi és gyakorlati kérdésekről előadással egybekötött vitákat szerveztünk 8-10 alkalomme.l, - Az érdemi ügyintézők részére politikai és általános szakmai ismereteket nyujto tanfolyamot indítottunk. -Tanfolyam-sorozatok indultak a szakigazgatási szervek keretében a szakágazat legfontosabb rendeleteinek, határozatainak helyes végrehajtása érdokeb, n. - Egésznapos tanfolyamokat szerveztünk a személyzeti felelősök és a mezőgazdaság területén dolgozó káderek részére. - Előadásokat indítottunk az ipar, az élelmiszeripar t és Építési Igazgatóság felügyelete alá tartozó vállalatok igazgatói részére, ahol a személyzeti munka alapvető kérdéseiről is kaptak előadást. - Jelenleg folynak az államigazgatási tanf 'lyamok az összes érdemi ügyintézők bevonásával• / • 1