MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1961
1961-02-27 96. öe. - 1961_VB 96/52
- 9 ha a párt és a tanács nem segiti fokozatosabban tartalommal megtölteni és továbbfejleszteni a lakosság öntevékeny munkáját, elsorvadnak és üres formák maradnak. . Az appará tus politikai színvonala még mindig nem fejlődik kielégítően annak ellenére, hogy a kerületi pártbizottságok és a tanácsi pártszervezetek most már differenciáltabban foglalkoznak a tanácsi apparátus dolgozóinak nevelésével. Érdekes, hogy a politikai jellegű, kampánymunkákban nagyon szivesen vesznek részt, s lelkesen dolgoznak, de utána, a mindennapi munkában már nem tudják a mozgalmi jelleget., . tartani. Szerintünk ez azzal magyarázható, hogy az apparátus hivatali munkája során.nem eléggé a tanács államhatalmi és tömegszervezeti jellegéből indul ki. Feladatukat szűken értelmezik.<Pl: "Én elvégzem a rámbizott feladatot, amire utasítást kaptam, de nem az én feladatom,. . hogy törjem a fejem a jobb.ügyintézésen és érdeklődjem aziránt, hogy milyen az elvégzett munka hatása az ügyfelekre 1 . Az igazgatási munkát, az ügyek intézését nem a tömegekre támaszkodva,' a lakosság észrevételeit igényelve oldanak meg. Ezzel összefüggően találkozni pesszimista, fásult nézetekkel, pl. a Lakásosztályon: !i Ugy sem tudjuk az igények egy kis részét sem kielégíteni, tehát teljesen-értelmetlen az állandó , ügyfélfogadás". Ez felveti a tanács, mint választott szerv és az apparátus egymáshoz való viszonyát s azt, hogy a szocialista államban végzett államigazgatási munka politikai jellegü-e, vagy pedig csak hivatali. E kérdés mögött az apparátusban dolgozók helytelen és kénye-\ lemszerető" szemlélete húzódik meg. Innen táplálkozik a felelősségtől \ való félelem, a paragrafusok mögé való bújás, az ügyek elhúzódása, il*letve a papir szerinti megoldása. Ilyen nézetekkel lehet találkozni, pl, "én szivesen segítenék, de lássa be, hogy a felsőbb szervek rendeleteit be kell tartani, mertha nem, az állásommal játszom". Hangsúlyozni kell az apparátusban folyó igazgatási és politikai munka egységét s ezt megfelelően össze kell hangolni. Az apparátus dolgozói politikai szervező munkát is végezzenek, erősíteni kell azt a szemléletet, mely szerint minden tanácsi, dolgozónak kötelessége a hivatali munkával párhuzamosan, a lakosság között politikai, felvilágosító munkát is kifejteni...