MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1961

1961-10-02 110. öe. - 1961_VB 110/31

^r _ 9 - ORSZÁGOS LEVÉLTÁR tak. Előfordul ennek az ellenkezőbe is, t.i. az, hogy a gépiró­nők felvételéhez is kikérik a pártszervezet véleményét. S hibák kiküszöbölése érdekében pártszervezeteink most dolgozzák ki sa­ját hatásköri listájukat. Nincsen megnyugtatóan megoltva - főleg a népmüvelés területén ­a szakmai vezetés utánpótlása. Minden, a vezetésben bekövetke­zett változás kapkodást eredményez, mert az ©gyes intézményeken • belül nem foglalkoznak az utánpótlás nevelésével - a Minisztérium pedig minden területre vonatkozóan és minden tekintetben ezt nem is vállalja. Véleményünk szerint a Marxista-Leninista Egyetem művész-tagozatának kiszélesítésével /más területen dolgozó, po­litikailag fejlett káderek bevivése révén/ lehetne a megoldás­hoz közelebb kerülni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom