MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1961
1961-09-04 108. öe. - 1961_VB 108/9
3 ORSZÁGOS LSCVÉLTÁU Az a megállapításunk, hogy jelentős fejlődés van a tervező irodák összetételében az elmúlt két évi állapotokhoz viszonyítva. Az volt a jellemző, hogy a régi beállítottságú műszaki értelmiség volt a vezető helyeként a fiatal műszaki értelmiségből nagyon kevés juthatott el osztályvezetői beosztásra. Ma már más a helyzet. A fiatalok amit az egyetemről magukkal hoztak, nem tudták érvényesíteni, nem mertek véleményt mondani, tartottak feljebbvalóiktól. Ily©» reakciós gondolkodásúak nem szivesen viselték el a haladó gondolkodású fiatalokat. Olyan munkát adtak nekik, ami nem adott lehetőséget fejlődésükhöz, ami olyan elgondolásra késztette ezeket a fiatalokat, hogy nem mondtak inkább véleményt. A pártonkivülieket illetően 3 kategóriát lehet felállítani:. Tudatos képviselői rendszerünk - ez nem éri el az 5o %-ot a tervezőintézetekben. Ingadozó emberek - ez véleményünk szerint 5o % körül mozog. Ellenséges elemek kategóriája, ez 8-lo %, ezeknek elég nagy a befolyásuk. Most pl. a német békeszerződéssel kapcsolatos hangulat az ingadozó körökre is befolyást gyakorol. Az UVATERV-nél van egy dolgozó, aki egy év múlva nyugdijba megy. Múltkor megtámadott egy ott dolgozó szovjet elvtársnőt, azt mondta " mit csináltok, ti készititek elő az ujabb háborút." így adta tudtul az álláspontját. Az ilyen eseteket saját hatáskörükön belül elintézik. Mit tesznek, hagyják dolgozni, mert rövidesen nyugdijba megy Ez viszont biztatást ad a többieknek, hogy nem járnak el vele szemben. Ezek az ellenséges elemek elszemtelenedtek, látják, hogy nincs nagyobb retorzió ellenük. A függetlenített titkárok beállitása ezekre a helyekre lehetővé teszi, hogy tekintélyesebb emberek lettek a titkárok, elfogadják politikai tényezőknek. Ez az ingadozó emberek megnyerése szempontjából is sokat jelent. Visszatartó erő az ingadozó erők megnyerésében gazdasági politixánk hiányosságai, és a nemzetközi helyzet eseményei. A pártszervezetek vonatkozásában nagyon komoly ellenállást kell leküzdeni, nagyon határozottan forduljanak ezek felé az emberek felé. Ezek politikai képzésével többet kell foglalkozni. Problémát okoz a műszaki értelmiség anyagi helyzete. 25 éves, mire az egyetemet elvégzi. 7-8 évig egy tervezőirodában dolgozó mérnöknek 27oo.-Ft-ig mehet a fizetése. A termelésben dolgozó műszaki értelmiséggel szemben hátrányos helyzetben vannak, l'ermelő üzemekből nehéz behozni őket tervezőirodába. Az erkölcsi megbecsülés hiánya még jobban jelentkezik. Nagyon hiányolják amikor egy-egy létesítmény elkészül a tervezőkről egy szó sem esik. Felvetődik a minisztériumok felelőssége a tervezők felé. A KGM. napirendre tűzte a tervezőintézetek helyzetét. Nem helyesltük, hogy ők ezt napirendre tűzik. Véleményünk szerint ezeknek a pártszervezeteknek ilyen fajta hatásköre nem helyes.A kapcsolat kiépitése, az ottani kerületi pártbizottsággal egyetemben a tervezők pártszervezetével - ez lenne helyes a minisztériumok részéről. ./.