MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1961

1961-08-21 107. öe. - 1961_VB 107/49

4 ORSZÁGOS LHVfl.T*. • 6,1­kozó javaslataival segitette a határozat hatékony végrehajtását. Kedvezőtlen hangulat osak ott volt, ahol a keresetek - ha indokol­tan is - nagyobb mértékben csökkentek, illetve ahol a dolgozókkal előzetesen nem beszélték meg az intézkedéseket. Összefoglalva; Minden tapasztalatot egybevetve meg lehet állapitani, hogy a hatá­rozat igen jelentős eredményeket hozott, A termelékenység részaránya a tervnek megfelelően alakult, a normák színvonala-jelentősen ja­vult, a technológiai fejlődés egyik.fontos alapja lerakásra került, növekedett az érdeklődés a munka és üzemszervezés kérdései iránt, s különösen alá kell húzni, hogy mindez komolyabb politikai megráz­kódtatás nélkül következett be, a munkások átlagos bérének csökke­nése nélkül, • Igen jelentős szerepe volt az egészséges szemlélet kialakításában, a felvilágosító munkában, a kérdéssel foglalkozó apparátus támogatá­sában a pártszervezeteknek ée a szakszervezeteknek. Különösen jó munkát végzett a sokszor mellőzött, sok esetben sértett munkaügyi apparátus. Ez az apparátus lelkesedéssel, ügyszeretettel nyúlt a kérdésekhez, többek között azért, mert ugy látta, hogy most munkájá­val bizonyíthatja be mellőzöttségének indokolatlanságát, sőt káros voltát. Az eredmények mellett le kell vonnunk azt a következtetést is, hogy a legnagyobb hiba lenne e munkát lezártnak tekinteni. Hiszen a kér­dések nagy részében egyelőre még csak a kezdeti lépéseket te.ttük meg, A további munka megalapozása szempontjából nagy jelentőségű a kormány júniusi, munkanormákkal foglalkozó határozata, E határozat következetes végrehajtásával kell biztositani, hogy a megkezdett utón eredményesen tovább haladhassunk, a termelékenység gyorsabb ütemben növekedhessen és nem utolsósorban elkerülhessük a tömegmére­tű és viszonylag rövid idő alatt lezajló normarendezések gyakorlatát. Ezek szerint tehát a következő időszak termelékenység emelése szem­pontjából legfontosabb feladatai: A munka és üzemszervezés nagyobb lendülettel való folytatása, ezen belül többek között munkatanulmá­nyok, munkanapfelvételek, kapacitásvizsgálatok, létszámelemzések alapján intézkedések foganatosítása, valamint a bizonylati fegyelem megszilárdítása és az ügyvitel javítása. A technológia tervszerű elemzése és fejlesztése. Mindezeknek hozzá kell segíteni a nunka­normák rendszeres reális megállapításához, ellenőrzéséhez, felülvizs­gálatához és szükség szerinti megváltoztatásához, Budapest, 1961, augusztus 4. Mekis József s.k. miniszterhelyettes Látta: • -Kelen Béla Kovács Béla

Next

/
Oldalképek
Tartalom