MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1961
1961-08-07 106. öe. - 1961_VB 106/47
- 5 ORSZÁGOS LEVÉLTÁR a másik oldal pedig rámutat arra, hogy az egyén csak akkor érvényesítheti érdekeit, ha tevékenysége társadalmilag hasznos munkán alapszik és szolgálja az össztársadalmi érdekek gyakorlati megvalósulását. E két oldal közül ha az egyik hiányzik, illetve szükséges arányuk eltorzul, /pl» ha csökken az életszínvonal, vagy az egyén a társadalom rovására nyerészkedik stb„/ akkor ez vagy az egyéni érdek, vagy a társadalmi érdek háttérbe szorulását eredményezi, s igy a szocializmus épitésének gátjává válik. AZ egyéni érdek tárgyalásánál szükséges kitérni arra is, hogy az 0 b j ekt 1 v t ér etekéi t mellett léteznek^és ha" fcna ^_£5 u " D Í6^1ÍXi.-YSS2_XiiÍ érdekek_is. " Egy olyan társadalomban - hol a termelőeszközök társadalmi tulajdonán alapuló egyenlőség megvalósult - ahol megszűnt a kizsákmányolás, de a szocialista öntudat még nem terjedt el tömegesen, ott szükségszerűen vélt érdekek is léteznek, melyeknek alapja a hamis tudat. E hamis tudaton alapuló vélt érdekek befolyásolják az emberek tevékenységét, munkáját, állásfoglalását és igen makacs tényezőként kell velük számolni a termelő tevékenység különböző területein éppúgy, mint más helyeken.' Ugyencsadókülönbséget kell_tenni ajiani és_a távlati /perspektivikus/ érdekek között. Ezt a különbséget legjobban egy példával lehet érzékeltetni i a hatalomra került munkásosztálynak segitenie kell a szocialista mezőgazdaság kialakitását anyagilag JLs . Ha a napi érdekek alapján szemléljük ezt a segitséget, akkor azt kell mondanunk, hogy ez az anyagi segitség áldozat a munkásosztály részéről, mert a mezőgazdaság részére juttatott anyagi eszközöket elvben, fel lehetne használni pl. a munkások fizetésének emelésére, ellátásuk javifására, stb. Ha azonban ugyanezeket a problémákat perspektivikus érdekeink szempontjából vizsgáljuk, akkor a mezőgazdaság_anya£i támogatásába munkás osztály legsa^átabbjigye^ osztályérdeke_. E segítségadást az egyes munkás egyéni érdekei is megkövetelik - amely most már ebben a megközelítésben - nem jelent áldozatot^ mert csak igy lehet több és jobb élelmiszer, nagyobb mennyiségű nyersanyag, igy lehet jobb az ellátás, igy emelkedhet az életszínvonal. Gyakran megtörténik, hogy egyes emberek - akár tudatosan, akár nem összekeverik valóságos /objektív/ és vélt /szubjektív/, továbbá a