MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1960

1960-05-23 77. öe. - 1960_VB 77/48

r? OUSZÁGOH LEV1X2LTAR " navglésükre. Az orvosi rendtartás és a társadalmi szervek nevelő munkája eredménye ­ként az egészségügyi dolgozók közmorálja az elmúlt egy év alatt javult.­Az ágyak eladása megnehezadatt, a betegek zsarolása lényegében megszíikt. Egy-két esetben, amikor a vezetőség tudomására jutott a visszaélés, azt határozott fellépés követte. Pl a János korházból egy orvost ezért fegyelmi utón eltávolitottak, a Sebésztovábbkápző Intézet igazgatóját az Egészségügyi Minisztérium 4,ooo Ft pénzbüntetésben ás figyelmezte­tésben részesitette. Hiba az, hogy az ilyen intézkedések nem kapnak elég általános nyilvánosságot, hogy mások is okoljanak belőle, más­részt kevés ilyen eset jut a vezetés tudomására, A borravaló rendszer minden intézetben fennáll. A kommunisták egy részénél és több párton­kivülinél van már példamutatás, nem fogadnak el borravalót, de még nem ez a jellemző. Emiitést érdemel, hogy a megelőző idővel szemben a panaszoslevelek helyett növekszik a köszönő és diesérőlevelek száma, melyben közlik, hogy a felkinált pénzt egyes orvosok nem fogadták el. Helyes lenne ilyen példáJtat is a sajtóban leközölni. Az egészségügyi pártszervezetek és szakszervezetek az etikai légkör javitása érdekében nagy gondot forditottak a rendtartás megértetésére. Kommunista orvos aktivákon ismertették az abban foglaltakat ezt köve­tően szakmai tanácskozásokon is megvitatták. Az orvos oktivák vitáira jellemző, hogy nincs teljes egyetértés a rendtartást illetően, sőt ­néhány helyen teljes némaság követte a beszámolót, pl,Onkológiai In­tézetben. A rendtartással kapcsolatban sokféle nézet és vélemény nyilvánul meg. A legtöbbet vitatott kérdések a korházi magánprakszis, a borravaló rendszer és a kezdő orvosok fizetése* - Eléggé általános, hogy nem tartják szigorúnak a renítartást, éa ezért azt mondják, tartsuk be, mert esetleg szigorúbb jöhet és j, igy még mindig jobb. - Elterjedt, hogy elsősorban a társadalmi morál általános lazulás sával magyarázzák a helyzetet, mondván, ha nem fognak adni, ak­kor nem Issz mit elfogadni. Igaz az, hogy sok esetben maguk a betegek sagitik elő ezt a helyzetet, ezért a társadalmi máretü­politikai nevelőmunka is szükséges a munkahelyek párt- ás szak-* szervezetei részéről, a sajtó ás rádió utján. De az nem jelent­heti hogy az egészságügyi intézetekben ne fokozzák a politikai

Next

/
Oldalképek
Tartalom