MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1960
1960-05-23 77. öe. - 1960_VB 77/34
T _ 4 — » Ugyanakkor, amikor a pártnapofcon és a pártoktatásban foglalkoztunk a nacionalizmussal a pedagógusok az állami, ideológiai oktatás keretében tárgyalták ezt a kérdést. A PVB összegezte a pártoktatás, pártnap és pedagógus ankétok tapasztalatait ós ugy értékelte, hogy bár egy sor . nézetet sikerült tisztázni, a nacionalizmust korántsem lehet elintézettnek tekinteni a kerületben. Különösen a román kérdést nem sikerült megnyugtatóan lezárni, aminek oka az is, hogy megfelelő tájékozottság hiányában a felmerülő konkrét problémákat nem tudjuk megválaszolni. A PVB határozatai megjelölték, hogy hogyan foglalkozzunk ezzel a továbbiakban /pl. egyes oktatási anyagoknál visszatérni, előadásos propagandában, tanács munkásakadémiáján, stb./ V, A nacionalizmusnál bonyolultabb és szélesebb tömegek érintő ideológiai probléma a kerületben a vallásos világnézet. Éppen ezért a kerületi PVB és a P3 ezzel többizben is foglalkozott. Az alapszervezeti titkárokkal kétzizben csoportosan .megvitattuk és az alapszervezetek is két taggyűlésen tárgyalták a Pol.Biz. idevonatkozó határozatát, A kerületi PB megállapította, hogy a pártszervező toknál bátortalanság tapasztolható a vallásos világnézet elleni harcban, Bnnek egyik okát abban láttuk, hogy a kerületi PB sem foglalkozott a jelentőségének meg-. felelően ezzel a kérdéssel ás nem adott elég elvi és módszerben! segítséget az alapszervezetoknek, A másik oka, hogy az alapszervezetek a párttagságon belül nem tapasztalnak ezzel kapcsolatban különösebb problémát, így nem érzik sürgetőnek, hogy ezzel foglalkozzanak. Végül legdöntőbb oknak azt láttuk, hogy a párttagság nagy része nem elég felkészült az idealista nézetekkel szembeni vitához és inkább elkerüli azokat. A kerületi PB 1959 decemberi ülése óta a pártszervezetek különböző módon kísérleteznek azzal,*.hogy a párttagság és a dolgozók körében tiszta helyzetet teremtsenek, Több helyen pártnapokat tartottak a vallás eredete, társadalmi szerepe, a dogmák cáfolata cimen /Vasúti Főosztály, Bajza-u. ált.iskola, stb./ A Labda-u, ált. iskolában a nagyvilágban . megjelent atcistq novellát vitatták meg, a KLncralimpox külker.vállalatnál a vállalati híradóban világnézeti cikksorozatot'indítottak. T.!egnŐtt a kerületben a TIT előadások száma, amelyet a pártszervezetek. kezdeményeznek /egy év előtt havonta 30-^0, most 80-90/. Bzoknek az előadásoknak 35-40 íó-o világnézeti tárgyú.