MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1960

1960-04-25 75. öe. - 1960_VB 75/6

- 2 ­ORSZÁGÍM LFT\ nk/rAit Pajkos elvtársnő kérdésére : Voltunk kinn azemekben, külön­bözőek a tapasztalataink. Van ahol foglalkoznak ezekkel a fiatalokkal a pártszervezetek és a KISZ szervezetek, de olyan hely is van, ahol nem is ismerik, hogy a fiatalkorú volt börtönben. A jövőben ez a kérdia is meg fog oldódni. Venéczi elvtársnak: A jelentésben is szerepel, hogy az iskolai rendtartás >2-62 §-át nem hajtják végre. Ezen a terén javi ­tani kell. A kerületi tanácsoknak és az iskola igazgatóknak meg kell javitani e téren munkájukat. Jobban kellene dolgoz ni a szülői munkaközösségeknek is. Létrehoztunk egy törvény erejű rendeletet, amely foglalkozik a szülői felelősségrevonás problémájával. Emelkedett az a szám, akiket felelősségre vontak, mert nem törődtek a gyere­keikkel. Nincsen arról statisztikánk, hogy milyen fokú a fiatalkorú bűnözés nyugaton, azt hiszem, hogy mi ezen a téren elég elő­kelő helyet^foglalunk el. Bodonyiné elvtársnőnek: Van ilyen probléma, foglalkoznak ez­zel a gondolattal, hogy realizálják. Ez még nem konkrét dolog, az illetékes szerveknél még vita van erről. Hozzászólások. Veres József elvtárs. Ez az anyag sok mindent helyesen vet fel. ^ok szerv felelős­ségét veti fel, de nincs elég élesen kidolgozva benne a tár­sadalom felelőssége. Meg kell állapitani azt, hogy sokszor a jóindulatú szülők is hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyerek rossz útra térjen. Sok szülő elhalmozza gyermekét játékkal és min­dennel amit a gyerek kivan. Ezeknek a gyermekeknek túlzott követeléseik lesznek. A szülők ezt azért teszik, hogy ne kelljen foglalkozni a gyermekkel. Azt hiszik,. hogy ezzel a nevelést is elintézték. A szülők között is sokan szorul­nak még nevelésre. A társadalom összes rétegeit mozgositani kell e kérdés meg­oldására, mert a szociális otthonok bővitését nem tudjuk o­lyan mértékben növelni, mint ahogy arra jelenleg szükség lenne. Az áli-amnak nincs rá pénze. Meg kellene nézni, mit tudunk tenni a szülői munkaközösségekkel. Aktian kellene ne­kik résztvenni a nevelésben, de erre ne;! alkalmasak. Rendez­vények szervezését nagyszerűen elvégzik, e téren jó munkát végeznek. A sajtónak is többet kellene foglalkozni e kérdéssel. Nem kel­lene félni tőle. Nem helyes dolog az, ahogyan egyes pedagógu­sok a gyermekek nevelését elképzelik, hogy a középiskolások 4 óv alatt több külföldi országgal megismerkedjenek. A buda­pesti gimnáziumok í?o %-a beütemezte, hogy a fiatalokat kivi­szik külföldre kirándulásokra 2ooo frt-étt. Ez lehetetlen ál­lapot. Meg kellene keresni az iskolákban a nevelésnek megfe­jelő formáit. Nemrégiben tartottunk a pedagógusok részére értekezletet, ahol .elvetettük, miért viszik külföldre a fia-

Next

/
Oldalképek
Tartalom