MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1960
1960-03-28 73. öe. - 1960_VB 73/45
\r - 3 ORSZÁGOS LEVJCLTAR A felvonulók gyülekezése: • Az elmúlt években a legtöbb kerületben azt vetették fel, hogy az oszlop végén vonuló kerületeknek egy-két órát kellett várakozni, A mostani tervben .ezeknek a kerületeknek félórával későbbi gyülekezési időt adtunk meg. Amennyiben kevesebb dolgozó vonul fel, ez a későbbi időpont zavarná a felvonulás folyamatosságát. A kerületek gyülekező helyeit lehetőleg a Városliget környékére biz-* tositjuk. A közlekedést lehetőség szerint a gyülekezés idejéig engedélyezzük, Ezzel akarjuk elérni, hogy a felvonuló dolgozók minél kevesebbet gyalogoljanak. Ragaszkodunk ahhoz , hogy a kerületek és az üzemek az általunk kiadott gyülekezési időpontot és helyet feltétlenül betartsák. áfe Az üzemek gyülekező helyeit reggel 3/4 9 órától vezető elvtársak keressék fel és beszélgessenek el a felvonuló dolgozókkal. /Külön terv készül/. A felvonulás menete: A menetet megnyitja óriás méretű vörös zászló teleszkóp rúddal kocsira szerelve, a nagyméretű zászló alatt apró vörös zászlóerdő. Szt körülvenné haromszogalakuan három sor piros, három sor nemzeti, három sor népi demokratikus és diplomáciai kapcsolatban lévő országok zászlai és a legvégén három sor kék zászlóerdő. Ezeket a zászlókat munkásőrök vinnék. 3 mögött Éljen május .3 x 2,5o.cra betűk virágkontúrral, ^ szines szalagcsikozással áttörtén. Sgy-egy betűt három fő vinne, Ezt a szöveget is munkásőrök viszik a menetben, Ez mögött egy óriás l-es /kocsira szerelve/ a nemzetek szineivol táglaszorüon elrendezve és a kocsit körbetáncoló népi figurákkal. Szt KISz-csok alkotnák, Ezután következne egy nagy élő vörös csillag. Az élő .vörös csillagot kb 50Q fehéringes úttörő és 300 piros melegitős KISz-os alkotná, Ezután következne kb, 1000 fővel kétszinü /piros és kék/ 50 x 50 cm-es lemezt vivők csoportja, akik a zene ütemére két fogást mutatnak be. Az ogyik ütemre a piros felület vörös csillag körvonalait mutatja, a másik ütemre a kék felület Üljön a béke folirást adja, Ez a gyakorlat is a ICISz feladata lenne. Az éldekorációt bezárná ogy nagyméretű fél földgömb forgó koronggal a következő fclirással: Világ proletárjai egyesüljetek. Ezután úttörők jönnek virágokkal. Mikor az úttörők az emelvény elé érnek, az alsó lápcsőn megvárják, mig a vezető elvtársak elfoglalják