MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1960

1960-03-14 72. öe. - 1960_VB 72/56

_ e> - ORSZÁGOS UEVÍLTÁR Látni kell, hogy az iskola csak a szülői ház, illetve a szülők munka­helyén lévő politikai szervezetekkel együtt tudja megoldani. Oktatásügyi szerveink, helyesen e munkában kiemelkedően résztvevőket ju­talmazzák, kitűnt étik./pl. IV, IX. ker. stb./ Néhány helyen azonban..még nem elég következetesen élnek ezzel az ösztönző mddszerrel. /lII f XX.ker/ Szükséges, hogy az iskolát ellenőrző tanulmányi felügyelet is még többet foglalkozzon a munkástanulók helyzetével. Ez évben a napközi otthonba járók száma 8.265 fővel növekedett és eléri a tanulók 17,1 ^-át. A 33.7o9 fő 67,7 #-a munkás és paraszt származású. A nagymértékű növekedés szükségmegoldásokat is eredményezett, /a XX. ke­rületben két napköziotthon kocsma helyiségben, a VIII. kerületben egy A alagsorban van/ Az igényeket ennek ellarére nem lehetett kielégiteni, 3.o58 tanuló 7 ^ - köztük 2.1oo munkás és paraszt származású - kimaradt. A nagymértékű zsúfoltság és hiányos felszerelés ellenére több kerület­ben szép eredményeket értek el és egyes iskolákban túlhaladták az isko­lai, átlagot, /pl. IV. ker. Viola u. iskola, XIX. ker. Rózsa-téri iskola stb./ A tanulószobákban is zömében munkás és paraszt származású tanulók vannak. Az eredményesség itt is növekedett. 3./ A ^munkástanulók otthoni k örülményei. 4 A munkástanulók otthoni körülményei sokrétű képet mutatnak. A munkás­osztály tősgyökeres része felismerve a kulturálódás szükségességét so­f) kat áldoz g v érmekei testi és szellemi szükségleteinek kielégítésére és tanulásukhoz érdemleges segitséget nyújt. Sokan e szülők kpzül maguk , is tovább tanulnak, hogy gyermekeiket segiteni tudják, /pl. XVIII ker./ B tanulók képességeinek felkarolására, érdeklődésük fokozására és ön­tudatuk megerősítésére van szükség. Sajnos e munkáscsaládok egy része hajlik gyermekük elkényeztetésére. /legyen jobb dolguk, mint nekünk volt/ Itt a pedagógusok részéről nagy követelmények felállítására, kö­vetkezetes szigorra és a szülőkkel való közvetlen kapcsolat kialakítá­sára van szükség, A munkásosztály egyes rétegei rossz családi élet./egyes kerületekben érinti a munkástanulók 15-2o ^-át/ Nem megfelelő lakásviszonyok, a kul­túra iránti közömbösség miatt gyermekeik tanulásához megfelelő helyet és segitséget nyújtani nem tudnak. Ezekben a rétegekben /volt agrár­proletárok, lumpenkodásra hajlamosak/.

Next

/
Oldalképek
Tartalom