MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1960
1960-02-29 71. öe. - 1960_VB 71/8
2 - 5 - PHSZÁGOS LEVfeTÁR Itt lényegében azt vizsgálják és vitatják meg, hogy az oktatás a világnézeti nevelés követelményeinek hogyan felelt meg. Azt akarjuk, hogy a pedagógusok megtanuljanak politizálni és megfelelően tanit an i. A s oktatásra való jelentkezést szigorúan önkéntesség alapján vettük, aki azonban jelentkezett, annál nagyon szigorúan vészük az oktatáson való megjelenést. Hantos et. A politikai gazdaságtan előadásai nem tekinthető magas szinvonalunak, nem minden esetben tudtunk minden igényt kielégitani az előkészítés során. A Kultúrpolitikai Akadémia szervezett formát jelent, innen akarjuk pótolni az u.i kon_ ferencia vezetőket. Ami a pedagógusok világnézeti helysetének felosztását illeti, azt hiszem, nem kellene alapvetően változtatni a felsoroláson. Külön rétegként kifejezetten ellenséges magatartású pedagógusokról nem beszélhetünk. Az ellenséges nézetű pedagógusokat az iskolákból eltávolítottuk. Vannak idealista felfogású nevelők, ás vannak, akik világnézetük miatt nem tudnak megfelelő munkát végezni, azonban nem tudok beszélni direkt ellenséges rétegekről. Az idealista világnézetű emuereket nem sorolhatjuk az ellenség közzé. Ezeket az embereket át kell nevelni. Előfordul, hogy 1-2 embert ki kell raknunk, ezt azonban külön rétegként nem tudnám felsorolni. Ha találkozunk olyan emberrel, aki tudatos ellensége a rendszernek, ki kell rakni az iskolából. Ki.nem mondott nézetek ellen harcolni nem lehet. A nevelőtestületi megbeszélések politikai viták. Érdeklődtek a IX. kerületben, hogy a munkáranevelés kérdéséről tartsanak-e vitát. Miután erről egy tantestületi ankéton lesz szó, azt mondtuk, hogy ne tartsanak külön. A XIV. kerületben a kisérletet pozitívan értékeljük. Itt vannak olyan tapasztalatok, melyeket más kerületeknek át tudunk adni. Jónak tartjuk a XIV. kerületben a továbbképzést. Itt az oktatást alaptanfolyamnak fogjuk fel. A pedagógusok az 5 H-napos pártiskola anyagát tanulmányozzák. A száktárgyu marxista oktatásban a hallgatók átveszik a marxista filozófia tankönyvét és a politikai gazdaságtan tankönyvet. Gáspár et. Az előterjesztés a pedagógusok továbbképzése terén egészgcges tendenciát mutat. Kezdetben mi is követtünk el hibát és