MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1960

1960-02-15 70. öe. - 1960_VB 70/53

ORSZÁGOS LEVÍLTÁR Sh - 2 ­Kerületi Pártbizottságaink és a HNF.-ban dolgozó aktivák között általában vitatárgyát képezi az. hogy ki értelmezi jól a határozatot . Ez a helyzet bizonytalanságot szül és korlátozza a mozgalom ható­erejét. A vitás elvi problémák főleg a következő kérdések­ben rajzolódnak ki a legélesebben: - A Politikai Bizottság határozata szerint u hazánk jelenlegi viszonyai között messzemenően szükség van egy olyan er6.í<riiépfront-mozgalomra, mely át­fogja a széles tömegeket, kifejezésre juttatja a népi egységet..." Ezt egyesek úgy értelmezik,hogy a népfront csak "taktika" más feladata nincs, csak az, hogy országos, vagy helyi jellegű társa­dalmi megmozdulások idején a többi társadalmi szervek "zászlóként" használják fel. Mások a H.N.F. helyét és szerepét túlbecsülve úgy látják, hogy a népfront nem egy a többi tömegszervezet között, hanem jelentőségében * -mivel államjogi funkciói is vannak- mindjárt a párt után követ­kezik és felette áll a többieknek. Ezen nézetek következtében olyan vélemény is kialakult, hogy az M.Sz.M.P. VII. Kongresszusa a Népfrontmozgalmat nem kell-ően értékelte . Ilyen nézetekkel talál­koztunk a III., IX., XVI. kerületben. - Sok vitára ad alkalmat az a meghatározás, hogy " a Népfront, mint a népi nemzeti egység kifejezője összekapcsolja a tömegszervezeteket.,." Ennek kö­vetkeztében a Népfront aktíváknál gyakran felmerül az igény arra, hogy a Népfront "összefogja" és "koordinálja" a területen tevékenykedő társadalmi szervek munkáját. ./.

Next

/
Oldalképek
Tartalom