MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1960
1960-02-15 70. öe. - 1960_VB 70/22
Íz ÁG08 LEVÉLTÁR Barinka: Oszkár elvtárs; Az emiitett problémák elsősorban a funckiónáriusok között vetődnek fel. Lent ez ismeretlen. Azonban a mozgalomban érezhető, még a funkciunáriusok között is. A népfront politika és a mozgalom összekeverését odáig viszik, hogy a párt a népfront politikáját akarja a közvéleménybe szerintük levinni. Nekünk meg kell határozni, hogy ti ide- és ide kimentek És mert ezek a rétegek kiesnek a különböző társadalmi szervek hatásköre alól. Ennek megfelelően meg szoktuk határozni és azt mondjuk: vannak fehér foltok - bizonyos kispolgári rétegek - ott egy általános ismertetés van a kongresszust illetően, jó lenne ha oda kimennének és feiaöx ezekkel foglalkoznának. Ez nem jelenti azt, hogy a munkások ne legyenek ebben benne. Miből adódik a zavarodás? Bizonyos fokig egy félele%i a mi részünkről is meg volt, ezért túlhangsúlyoztuk a számszerű arányokat a munkások tekintetében. Az elmúlt választások előirták, hogy munkásokat vonjanak be. Ezek nagyrészét nem a területen, hanem az üzemekben keresték meg. Kerüle tünkben 7o tagú népfront bizottságban 1 aktiv pártonkivüli munkás van aki a területen lakik. Legyenek munkások is a népfront bizottságokba, de azokat a területen keressék meg. Más fajta félelem is van: Itt van pl. a különböző rétegek megoszlása. A papok kérdésében sokat hadakoztunk. Helyes hogy bent vannak a népfrontba, - de ezt teljesen félre értelmezték. Olyan javaslatokkal álltak elő, hogy az iskolákat felkeresik és előadásokat tartanak. Pl. megsértődött Dr.Kádár Imre, hogy az ilyen irányú tevékenységét megakadályoztuk. Ezek ne menjenek az iskolákba a gyerekek közé, ezeknek még a nézetük zavaros. Meg kell akadályozni, hogy a papok területet kapjanak. Felvetődött a mozgalom, vagy szervezet kérdése. Ez teljesen világos ezen a szinten. De lent az alapszervezetekben az emberek között ez nem igy néz ki. Mire ez lekerül, szervezeti jellegűvé válik. A helytelen szemléletből adódik, hogy kerületünkben felvetették, hogy a Pártbizottság nem segit eléggé. Azt nem veszik figyelembe, hogy nekik kellene a párt politikájának végrehajtásában segitséget adni. N a gyon sok furcsa dolog is előfordul.