MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1960
1960-12-12 91. öe. - 1960_VB 91/20
- 18 ÉLT AH Ebből az ápités jellegű munkák értéke 1,9 milliárd forint /21 %/ volt. Figyelembevevő a második ötéves tervidőszakra tett bejelentéseket, annak éves átlagát, megállapítható, hogy a minisztériumi bejelentések nem tartalmazhatják valamennyi épitkezáGükot. - A közölt adatok szerint 1961-65. év között a bejelentett összberuházások eves átlaga 2,6 miIliárd forint és az építkezések értékének átlaga pedig Ivenként az 1 milliárd forintot /4o %-ot/ éri el. Az összehasonlitás alapján megállapitható - annak feltételezése mellett is, hogy Budapesten a Párt határozatának megfelelően csökkenni fog az ipari beruházások volumene -, hogy c közöltnél lényegesen nagyobb, nem tanácsi beruházás fog megvalósulni a fővárosban a második ötéves tervidőszakban, A nem tanácsi beruházók gépi berendezéseket 1959-ben 5,7 milliárd forint /mintegy 63 %/ értékben szereztek be. Figyelembevevő 3 második Ötéves terv irányelveit - igy a műszaki fejlesztési célkitűzéseket is - várható, hogy az ötéves tervidőszak alatt emelkedik a gépi beszerzések aránya. A bejelentést tett főhatóságok közül az ösezkerethez viszonyítva a legnagyobb volument a Nehézipari Minisztérium - mintegy egyharmadot » ác a Kohó- ás Gépipari Lünisztórium - mintegy egynegyedet - létesítményeinek értéke képviseli. Jelentős máQ t az ösezkoretből mintegy lo-lo %-os részesedése a Közlekedosás Postaügyi, továbbá a Belkereskedelmi Minisztériumnak is. A főhatóságok bejelentett épitkezéseit a S.B, határozat alapján 196o'. év januártól folyó kotegorizálási javaslatokkal is összehasonlítottuk ás a mellékletben előterjesztjük az cgyes beruházások besorolását is. A kategorizálás nem terjed ki valamennyi beruházásra, mivel az ö»B. eltekint a nem ipari jellegű főhatóságok termelő üzemeinek, valamint az összes nem termelő jellegű szervek besorolásitól. A kategorizálásba bevont beruházási előirányzat mintegy 7,5 milliárd forint, aaelyMlass I. és l/a kategóriába sorolható 6,6 milliárd forint értékű látcditnány /88 %/, 2 II. kategóriába /mintegy lo %/ sorolható, így a megszüntetésre javasolt