MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1960

1960-10-24 87. öe. - 1960_VB 87/11

Komoly változás van ezen a területen, bár van javítani való. A szocialista brigádok száma komoly mértékben megnőtt.Komoly tartalom és munka van mögöttük. Az élelmezési iparban pld, 7 szoc. brigád működik 7o fővel. 29 küzd a szoc. brigád cim el­nyeréséért, 3o9 fővel,Ezen a területen az a helyzet, hogy a munkamegszervezésénél a feltételeket hogyan tudják biztositani. A munkamegszexvezés, anyagellátás eléggé nehézkesen megy.Ez aka­dálya a munkaversenynek.Elmondhatjuk, hogy komoly előrelépést tettünk 1958-1959- és 196o évben is, de még mindig nem annyit, mint amit szeretnénk, mert az u.n. objektiv okok akadályozzák a munkaverseny széleskörű kibontakozását. Olyan dolgok is közre­működnek, hogy k-&&&&é# egyrészt műszaki normában kevés dolgo­zik, sok a statisztikai és a becsült norma,Ezen a területen most igyekszünk rendet teremteni. Még annyit, - amit a jelentésben is előrevettünk - hogy fontos­nak tartottuk a szemlélet alakulás megnézését a vezetőknél,A művezetőktől kezdve a különböző területen dolgozó osztályveze­tőkig, szinte minden réteggel tanácskoztunk, hogy ténylegesen lássak azt, hojjy milyen tartalékaink vannak, és hogyan tudjuk mozgósítani a termelékenység emelése érdekében. Kovács Béla elvtárs: A jelentést a Xl.ker.PB, az Ipari Osztállyal közösen készítette. Véleményem szerint jó a jelentés.Azt a munkát amit ezen a téren kifejtett a kerület,mégsem tükrözi, ugy gondolom még többet is tudtak volna hozni, nemcsak tájékoztatás céljául, hanem a többi kerületek felé tapawztalat átadás szempontjából,Jobb lett volna több példával bemutatni, hogy a kerület termelékenységi mutató­ját milyen gazdasági-műszaki tényezők 'hatásával tudjuk emelni. Ez a rész kimaradt a jelentésből.A technikai színvonal változá­sa, dolgozók szakmai színvonalának változása, munkaszervezés, stb. -megmutatná, hogy hol vannak még tartalékok, amit a jövő­ben fel kellene használni. Másrészt egy olyan jelenségre is rá lehetett volna mutatni, hogy a termelékenység központi kérdésként szerepeljen. Egy pél­dát szeretnék erre elmondani: a Konzervgyár terven kívül fel­adatot kapott, ugy vállalta,hogy állományon kifoüli béralapból végezteti el.Ez számára kedvező volt, mert ez termelési érték­ben jelentkezett létszámban viszont nem, termelékenységi muta­tója igy megemelkedett,Tehát ugy néz ki hogy jó termelékeny­séggel dolgozott,Pedig tulajdonképpen rimlott a termelés, mert állományon kívüli munkásokkal végeztette el,Feltétlenül szük­séges, hogy a termelékenységi mutatót vizsgálat alá vegyük. Helyes volna ha a VB, tgy ezzel az észrevétellel fogadná el a jelentést hogy elemezzék a termelékenységi tényezők s^re­pét. Kiss Dezső et.: A jelentés reális és ténylegesen fedezet van a jelentés mögött. Két következtetést szeretnék levonni: A jelentés is bizonyítja , hogy a politikai munkának az adott szervekkel szoros egységben kell lenni, ha bármilyen kérdésről van szó, legyen az gazdasági, kulturális vagy bármilyen,így le­het figyelembe venni az adott terület, időszak sajátosságait

Next

/
Oldalképek
Tartalom