MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1960

1960-07-18 81. öe. - 1960_VB 81/42

Kelet; Felelős; Határidő; U 1960. VII. 18. Méhes Lajos elvt. VIII. 20. Jelentés a KB. "munkásosztály helyzete" c. határozat végrehaj­tásáról a budapesti vasutas pártszervezetekben." PVB. a jelentést tudomásul vette. Megállapította, hogy a Vasutas pá tszervezetek a határozat végrehajtá­sában komoly eredményt értek el. Sikerült komoly mértékben a vasúti dolgozók felelősségét megnövelni. A Vasútnál a fejlődés ellenére továbbra is tapasztalható bizonyos pesszimizmus egyes helyeken, amelyet előidéz, hogy a vasutasok a múltban az ipari munkásokkal, parasztokkal szemben igen sok kedvez­ményben részesültek. Ezzel a pártszervezeteknek feltétlenül számol­niuk kell. A Vasútnál levő nehéz szociális és munkakörülményekért a faommunisták is felelősek.xKözel háromszorosra emelni a teljesítményeket azonos apparátus és műszaki szánvonallal komoly dolog. Különösen az teszi nehézzé a helyzetet, hogy előre láthatólag nagyobb fejlődés nem vár­ható a közel jövőben. A dolgozókkal emberi hangon, nem törvényekre és bürokratikis szabályok­ra hivatkozva kell megértetni a nehézségeket. Segiteni kell az apróbb ügyeket saját hatáskörben megoldani. Elintézés; Határozat kiküldve VIII. 10.-én.

Next

/
Oldalképek
Tartalom