MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1960
1960-06-27 79. öe. - 1960_VB 79/51
~ 3 tikai oktatásban konferenciát vezet. Az oktatásban való áJyen részvételük nem oldja-incg politikai továbbképzésüket, hisz eddigi tapasztalatuk, rutinjuk alapján ezt a feladatot el tudják végezni, A kívánatos az len ne, hogy az alacsonyabb fokú tanitás helyett, inkább magasabb politikai köv ctelményként megszab ott fokon tanuljanak, E zek a ciegál lapitások a nagyüzemek tapasztalataiból adódnak, a kis és közép, üzemeknél en n él rossz a bb a helyzet. Ez vonatkozik a szakmai, politikai felkészültségre, valamint a jelentés egyéb vonatkozásban adott értékelésére is, II. A^Jto-g&stáfc általában értik a Párt és a Kormány gazdaságpoli tikáját , s t bár a Xöyjltkegptc^ alkalmazás terén tapasztalhatók hibák, mégis, ha ígjXol^ÁgjJ^JLTiAg.^á^Ó^, A he lyzet et azt mondhatju k, hog y kétségtelen javulás tapasztalható e téren. Javultak a vezetési módszereik, aokoldalub ban látják el a bonyolult vezetési feladatokat, Nehcziti helyzetüket, hogy a vezetési módszereket az igazgatóknak maguknak kellett és kell kialakitan 1, A minisztériumok segítsége rendkívül kevés az igazgatói munka, stilusbeli és módszerbeli kialakítására. Nem adnak konkrét tanácsot az igazgatóknak, hogy milyen irányban fejlődjenek, dolgozzanak, Irányitó munka juk főleg a különböző rendeletekre és utasításokra korlátozódnak, - jóllehet a sok-sok Összegyűjtött hasznos tapasztalatot szivesen vennék az igazgatók is. Munkájuk értékelésénél figyelembe kell venni, hogy igen jelentősen megváltoztak a vezetés lehetőségei, körülményei, A párt mai gazdaságr>olitíte$;fa megszüntette a 4-5 év előtti gazdasági vezetés igen sok konfli ktusát, problémáját, A reálisabb tervek, fokozottabb vállalati önállóság /tervezés, gyártás, bérpolitika vonalán, stb,/ az élet szinvonal emelkedése, as üzemi pártszerv czetek munka jának javulása és még sok tényező jobb körülményeket teremtettek a vezetéshez, A termelékenység, gazdaságosság, műszaki fejlesztés céljainak előtérbe helyezése a korábbi mennyiségi szemlélettel szemben, ösztönző hatással volt az igazgatók vezetőképességének kibont ak ozásara, Mindennek nagy szerepe volt abban, hogy a meglévő hibák és nehézségek mellett a budapesti ipar 1959 évben és 196o első félében a magasabb célkltüz;':.:jket tartalmazó terveket is túlteljesítette.