MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1959

1959-02-02 44. öe. - 1959_VB 44/27

~ 3 ­- ezt szinte állandóan napirendén tartva szakmai szinten, vala­mint a párt- és szakszervezet vonalán - sikerült szerény ered­ményeket elérnie A 4-1-es épitőipari vállalatnál pl. a munkahe­lyeken az elmúlt évekhez viszonyítva még soha nem volt olyan rend és takarékos gazdálkodás, mint 1958. második felében. c#/ A pártszervezetek jelen szervezeti felépítése elősegítette a vál­lalatok szakmai munkájának javulását is, a termelés pártellenőr­zése fokozásán keresztül. A központban és a munkahelyeken dolgo­zó kommunisták közelebb kerültek egymáshoz, bátrabban felhozzák a munkahelyeken tapasztalt hiányosságokat, s igy azok kijavítása az egyes akadályok elhárítása közös munkával történik. Hasznos módszernek bizonyult, hogy a 24-. Épitőipari Vállalatnál pl. az igazgató a pártszervezettel karöltve negyedévenként beszá­moltatja az egyes termelési egységek vezetőit a végzett munkáról, ahol a tanácskozásra meghivják a munkahelyi párt- és szakszerve­zeti bizalmit, valamint egy-két párttagot és élenjáró dolgozót. Ez azonban még nem elég általános. A munkaverseny szervezése, propagandája még nem kielégítő - csak kampányokra szorítkozik /pl. Októberi Szocialista Forradalom 4-1. évfordulója, választás előtti munkaverseny stb/. Legutóbb az év vágón az egyes szakipari részlegek lemaradását a pár"-:;szervezet és a KISZ szervezésében a fiatalok többszáz ledolgozott órával segítettek behozni. A pártszervezetek munkája a gazdasági munka se,,itését illetően - ezideig - a munkaszervezés terén jelentkezett és az egyes nagyobb nehézségek elhárításánál lelkesítették a dolgozókat eredményesen. Példa erre a 21. Épitőipari Vállalat edelényi munkahelye, ahol lemaradás volt a bányászlakások építésében -• a pártszervezet 2o-25 kommunistát bízott meg e munkahely rendbe­hozásával, akik szívesen vállalták a feladatot, és eredményes munkát végeztek. 'o' A pártsze rvezetek polití kai munkájára még mind ig k issé a bef elő fordu­lás a jel i saizo • Kevés a kapcsolatuk a pártszervezeteknek, de a munkahelyeken dolgozó pártbizalmiaknak is a pártonkívüli ékkel. Különösen vonatkozik ez a műszaki munkakörökben dolgozókra. Ahol kőműves vagy más szakmunkás a pártbizalmi - még ha igazuk is van - nem mernek az építésvezetővel Megfelelő képzettség hiányában-az egyes politikai kérdések vitáiban is nem egyszer a párttagok alulmaradnak. A pártC3oportok általában 3-15 tagig terjedő létszámmal működnek, általában 2-3 hetenként tartanak megbeszéléseket. Ezekre az önállót­lanság, a kezdeményezés hiánya a jellemző. Helyi problémákat kevésbé tárgyalnak meg, inkább a pártszervezet taggyűlésén napirendre kerülő kérdéseket vitatják /munkaverseny, takarékosság, tagdíjfizetés, ese­tenként tag- tagjelöltfelvétel/. A párttagság zömére az "általában politizálás" a jellemző, még a konkrét munkahelyi feladatokkal kevésbé foglalkoznak. A biráló szel­lem kialakítása terén is sok még a tennivaló. Pl. a 4-3. Vállalatnál különféle visszaélések történtek a központban - és nem merték ezt ORSZÁGOS IJEVfLTAR M -ftöfr"

Next

/
Oldalképek
Tartalom