MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1959
1959-09-28 61. öe. - 1959_VB 61/27
3 Álló Imre fegyelmi ügye. Borka Attila elvt. illó Imre fellebbezést adott be. Két levélben kérte, enredjük meg, hogy elmondhassa problémáját. Szabó Piroska elvt. illó Imre talált egy fegyvert, nem szolgáltatta be sehol, fegyverviselési engedélye sem volt. A pártiskolán egy elvtárs ellopta tőle és öngyilkos lett. Nem jelentette be, hogy nincs meg a pisztolya. Azt mondta apja vájár volt, közben a felszabadulás előtt rendőr törzsőrmester volt. Épitett egy házat üzemi se. : :itséggel és ezt a házat eladta 35.000 Ft.-ért anélkül, hogy kiutaltak volna a részére lakást, egy üzlethelyiségbe beköltözött jogtalanul, a rendőrség nem engedélyezte a bejelentkezést. A tanács adott neki egy szükséglakást. Van egy telise Nagymaroson, vikendhdzat épirt. Ravaszkodó embernek ismerik a gyárban, felhasználta a párttitkárságát, féltek tőle, kölcsönöket kért, amit nem mertek visszakérni tőle. Több fegyelmije volt az utolsó 1959. március 24.-én. Azzal fenyegetőzött, majd megyek a Gyurkához. Férjes asszonnyal viszonyt kezdett, pénzt nem adott haza. A gyárban azt mondják: az sem igaz, amit illó Imre kérdez. KST. OTP. kölcsönei vannak, goromba, kocsmába jár, 2600 Ft. fizetéséből 1400 Ft.-t ad haza, Borka Attila elvt, Álló Imre Behivja illó Imrét. A X.ker.Pártbizottság fegyelmit folytatott és a pártból való kizárásra javasolta. Fellebbezése alapján került ide a dolga. Most itt a PVB. előtt mondja el hogyan jutott el idáig, hogy ilyen dolgokat cselekedett és ilyen határozatot hozott a X. kerületi Pártbizottság . A X. kerületi Pártbizottság olyan pontokat rögzitett le, amik nem felelnek meg a valóságnak. Nem érzem azoknak az elkövetését. Súlyos hibákat követtem el, amiért megszenvedtem. A fdgyelmi első pontja, hogy a párt tekintélyét lejárattá^ rossz módszereket alkalmaztam a pártszervezet munkájában. 1948-ban jöttem haza, a 3 vezetőségi tag közül én lettem a titkár, 1 1/2 éven keresztül odaadóan végeztem a munkám a legjobb tudomásom szerint. A pártszervezet 4 fővel indult, 36 főre szaporott. Ez mutatja, hogy milyen munkát végeztem. A fegyelmi szerint: családi életem megromlott, indulatosan viselkedtem. Tul szigorúnak tartom a kizárást. A párt tekintélyét nem járattam le. Minden üzemben van akit utálnak, vannak olyan emberek, akik szerjtik az embert. 200 ember dolgozik az üzemben. A meghallgatottak az ellenforradalmi időszakból valók, rosszindulatú beállítottság volt amit mondtak. Az maga egy súlyos büntetés, hogy titkári funkciómból felmentettek, de hogy a pártból is kizárnak. Kijött egyszer a kerületi pártbizottságtól egy instruktor, elmondta: baj van veled a kerületben. Miért nem lehetett elmondani, hogy hanyagul végzed a munkád. ORSZÁGOS LEV^TAR SLCY OA.