MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1959

1959-09-28 61. öe. - 1959_VB 61/7

- 5 ­/ érni minden területen, sokat javulna akkor a mun­ka. Kiss Deaső elvtárs. Én mint kívülálló szólok hozzá e kérdéshez. Á BM-ben a párt szerepének megértetéséért harc folyik. El kell érni, hogy az egész személyi állo­mányban erkölcsileg, politikailag olyan helyze­v tet teremtsenek, ami megfelel a követelményeknek. Akik ott dolgoznak azoknak tisztakezü embereknek kell lenniÖk, és nem kiskirályoknak, ügy látom, hogy ez e jelentés nem elég őszintén tárja fel a jelenlegi helyzetet. A 731 bűncselekmény szám­ból sokkal komolyabb következtetést kellene le­vonni, mint ami a jelentésben szerepel és a hatá­rozati javaslatokban is szólni kell erről. A gyárunkban van egy BM kirendeltség , a vezetőjé­vel jó viszonyban vagyunk. Meg kellett neki magya­ráznunk, hogy a személyzeti osztályunk nem a BM szerve, hanem a gyáré. Ott akartak embeieket kihall­gatni, amit mi nem engedtünk meg, ezért felháborod­tak.Mi nem engedtük a személyzeti irodákat nyomozó irodákká tenni. Továbbá a párttitkárokkal végez­tettek el egy csomó olyan feladatot, amit nekik kellett volna megoldani. Mi ezt leállítottuk.Sok­szor primitív módszerekkel dolgoznak az elvtár­sak, erre példa az Erőmű titkárának esete. Előfor­dult, hogy az egyik nyomozó olyan jelentést adott nekünk, ami nem felelt meg a valóságnak. Vannak nyomozok, akiknek nőügyeik vannak. Sok ilyen és ehhez hasonlót fel tudnék még hozni. Ez egy ki­rendeltség munkája. Ebből világosan lehet látni, hogy a régi mindig újra és újra visszatér. á sok éves gyakorlatot nem lehet megszüntetni egyik napról a másikra, kz ilyen esetekre jobban rá kell menni. Meg kellene ezekkel az emberekkel értetni, hogy a pártszervezet ott is gazda,mint • • mindenütt az országban. Molnár Ernő elvtárs. Én is Kiss elvtárshoz hasonlóan,mint kívülálló szeretnék hozzászólni. A jelentést tudomásul ve­szem, jónak tartom. Gyengén foglalkozik azonban azoknak az ellentmondásoknak a feltárásával,amelyek megvannak a BM-ben.Egyes kérdések csak általában va nak felvetve, ezekkel konkrétabban kellett volna foglalkozni.Véleményem szerint élesebb a harc a régi és uj között, sokkal jobban összecsapnak az erők jobbról és balról is. Fokozottabb harcot kell folytatni a jövőben a fe­gyelem megszilárdítása terén, 1956 előtt a BM-ben dolgozók nagy része ellenőrizetlenül dolgozott. Nem lett szamonkérve, hogy mit csinálnak, hogy je­lenleg e területen mi a helyzet nincs feltárva. Az állomány egyik részénél erős még a régi mód­szerekhez való jbagaszkodás.Néhány példát szeret­ORSZ AGOS LEVÉLTÁR . CL i^b , \

Next

/
Oldalképek
Tartalom