MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1959
1959-09-14 60. öe. - 1959_VB 60/13
- 5 hozzá, akkor a tiz év végső határa meddig húzódik el. Előttünk világos, hogy ennek a konkrét realizálása nem ebben az évben történik. Nagyon lényeges a javaslat második része, amely arról szól, hogy a politikai, gazdasági ismeretnek kombinációját bizonyos tervszerű módon kell a pártmunkásokhoz eljuttatni. Gondolok előadások tartására, pl. a föld keletkezéséről, de emellett a párt napi politikájáról. A kerületi pártapparátusok túlnyomó többsége jelenleg a pártoktatasban, mint propagandista vesz részt, ez azonban tul sok képzést nem ad. Aczél Györfer e. Mérlegelni kell a helyzetet. Először az előképzettséget kell megszerezni. Itt van pl. az egy éves kulturtanfolyam, amely most indult ezévben. Egy ilyen iskolának a célja, hogy részben szenbedéllyé tegye az olvasást, részben alapismereteket adjon. Ebben az évben lehetne egy tanfolyamfélét, illetve előkészitő tanfolyamot inditani. Azt javaslom, hogy a Végrehajtó Bizottság az alapdolgok kidolgozásával bizza meg Méhes és Veneczi elvtársakat, akik tárgyalják meg ezt a kérdést gyakorlati és elméleti emberekkel. Az érdekeltek között is alaposan körül kellene nézni. Nem mindegy, hogy akik odakerülnekm milyen képzettséggel rendelkeznek. Ha nagyon alacsonyra szabjuk meg a mércét, akkor nagyobb tudásúak unatkoznak. Ennek a részletes kidolgozásával egy bizottságnak kellene foglalkozni, s a kérdést 4—5 hónap múlva újból ide kellene hozni konkrét j avaslatokkal• Marosán elvtárs: A megfelelő szellemet kell bevinni a mi pártmunkásaink közé és nem engedni deformálódni. Nem az a lényeg, hogy , a mi pártmunkásaink kiváló mérnökök legyenek, hanem • jM&l^xtir iaAMw$gg<- Ezt ugy lehet megoldani, hogyha azon kivül, amit n a vasoltak, bevisszük a pártmunkásaink közé, hogy tiz év múlva nem fognak tudni vezeti, ha nem képezik magukat. Arra szeretném kérni az elvtársakat, ha mi elfogadjuk a maguk javaslatát, akkor ne ebben az évben csináljuk, hanem küldjünk ki egy bizottságot, s hozzanak ide egy javaslatot, hogy kikből gondolják összeállítani ezt a bizottságot. Az osztályvezető elvtársakat felhatalmazzuk arra, hogy a ma lezajlóbt tanácskozásról üsztályértekezleten tájékoztassák a munkatársakat. ORSZÁGOS LEVÉLTÁB l<b -$k