MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1959

1959-09-14 60. öe. - 1959_VB 60/9

2. Javaslat a függetlenitett pártmunkások politikai és általános műveltségének továbbképzésére. Venéczi János e. Kiegészités képpen szeretném elmondani, hogy a jelen­tést közösen az Ágit.Prop.Osztály és a PTO készitette. Néhány a n felvetették a sorrendet, hogy melyik a fonto­sább, az első, vagy a második rész. Nem csináltunk sor­rendet, mindkettőt nagyon fontosnak tartjuk. Szó van az anyagban a 3 éves műszaki iskoláról. Hangsu- ? lyozni szeretném, hogy nem a papirszérzés szempontjá­ból gondoltunk erre. Azért vetettük fel, mert az élet követeli, az első napirend vitája is ezt támasztja alá*­Emellett hangsúlyozni kell, hogy egy sor más formát is szorgalmazni kell. Jónéhány elvtárssal vta volt, fel­vetették, hogy szükséges-e, fontos-e. A beszélgetések során kiderült, hogy ezzel egyetértenek, ezt javasolják. Nagyon sok elvtárs szakmai, műszaki vonatkozásban nem ért a kérdésekhez. Ilyen értelemben kell biztositani, hogy a függetlenített apparátus megfelelő szintet tud­jon elérni. A Műszaki Egyetemre beiratkozni az elvtár­sak nem tudnak, ez 5-6 évet jelent, pártmunkát végezni és Műszaki Egyetemet is, nem lehet. Próbáltunk valami­fele megoldást találni, hogy ezt a nigyon nehéz kérdést megoldjuk. 1956. előtt nagyon élesen merült fel a kér­dés. Akkor ugy próbálták megoldani, hogy kicserélték a régi apparátust és bevittek fiatal műszaki embereket, akiknek élettapasztalatuk nem volt. Az alapvető, amit el akartunk érni, felhívjuk a Végrehajtó Bizottság fi­gyelmét, hogy ilyen kérdések vannak, égetőek, nagyon gyorsan meg kell oldani. Az első oldal harmadik bekezdésében van egy mondat, amely nem helyes, ki kell hagyni, mely igy szól: "Emellett természetesen szükség van ideológiai, politikai ismere­tek szerzésére is." A második részben ugy is beszélünk a továbbképzés fontosságáról, innen kimaradhat. Marosán elvtárst Szeretnék szempontokat adni. Figyelemre méltó a 7.oldal utolsó szakasza, mely igy szól: "Megjegyezzük, hogy tu­domásunk szerint a pártmunkások hasonló irányú képzésé­• nek igénye felmerült már a Szovjetunióban, NDK-ban, Cseh­szlovákiában is, illetve már a megvalósitás szakaszába lépett. A megvalósitás szakaszába tudomásum szerint ez a kérdés, csak a Szovjetunióban van. Előre szeretném bocsájtani, hogy én az előterjesztéssel általában és részleteiben is egyetértek. Mi az, amivel nem értek egyet. Megmondtam Kelen elvtárs­nak is, hogy a Kongresszus előtt egy ilyen fontos kér­désnek ne csak a megtárgyalása legyen, hanem az is, hogy mit javasolunk, hogyan menjünk tovább. Es ezt mi nem tud­juk most csinálni. Az utolsó két esztendőben az érdekelt elvtársakkal állandó vitáink voltak, hogy lehetetlen helyzetbe kerülünk a pártmunkásainkkal. Adva van egy nagyüzemi titkár, vagy a Pártközpontban dolgozó egyik, pártmunkás, akinek feladata egy minisztérium ellenőrzése, ORSZÁGOS LEVfiLTAÍ

Next

/
Oldalképek
Tartalom