MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1959

1959-08-17 58. öe. - 1959_VB 58/32

-, 2 ­Tagdijbevételi tervünk az első félévre 21,634.500 Pt. volt. Ez azt jelenti, hogy 1,226.840 Pt.-al, tehát 5.7 %-kal túlteljesí­tettük, annak eredményeként, hogy a kerületi pártbizottságok és pártszervezetek többsége ma már rendszeres politikai munkának te­kinti a tagdíjfizetéssel való foglalkozást. Sok segítséget adnak a tagdijmunkában a kerületi Revíziós Bizottságok is. A jó politi­kai és szervező munka nyomán elmélyült a párttagság felelősség­érzete. Ezt bizonyítja az a körülmény is, hogy más években a nyá­ri hónapokban jelentős a visszaesés, ugy a százalékos fizetés, mint az egy főre eső átlagban, most júniusban e tekintetben is további emelkedést értünk el. <* Ez különösen figyelemreméltó, mert ez időben tájékoztattuk párt­tagságunkat a Központi Bizottság azon határozatáról, hogy a túl­óra után nem kell tagdijat fizetni, melyre sok pártszervezetünk amellett, hogy helyeselte a Dárt határozatát, ugy reagált, hogy továbbra is fizetnek a túlórák után tagdijat. /IX. kerület./ Első félévi bevételek alakulása: Tagdíjbevétel 105.7% Tagkönyvbevétel 195.3 % Pártiskolai bevétel 115.1 % Egyéb bevétel 150.3 % A bevételi tervek túlteljesítéséből megállapítható, hogy pártszer­veink az 1959-es költségvetés elkészítésekor támaszkodtak ugyan az elmúlt évi tapasztalatokra, azonban nem vettek számításba olyan tényezőket, amelyek a tagdíjbevételre kihatással voltak. Pl. ez idő alatt törtónt bérrendezések, rendszeres munkaverseny következ­tében bér és prémium emelkedés és a párttagság megnövekedett kö­telesség-tudata, stb. Az eredményes munka mellett még ma is vannak olyan hiányosságok, melyeknek kiküszöbölésével maradéktalanul lehet biztosítani, hogy párttagságunk egésze a Szervezeti Szabályzat előírásainak ele­get tegyen. a./ Az elmúlt fél év során a párttagság döntő többsége a Szerve­zeti Szabályzatnak megfelelően fizette tagdiját, sőt elég nagy a száma azoknak a párttagoknak, akik a Szervezeti Sza­bályzat által megállapított határokon tul fizetnek. Ezeknek döntő többsége a kisebb jövedelemmel rendelkező párttagok közül kerül ki, mig a nagy-keresetü dolgozók közül száp szám., mai ma is akadnak, akik a Szervezeti Szabályzat alatt fizet­nek, vagy éppen csak betartják a Szervezeti Szabályzatot, Ilyen elvtársak szinte minden kerületben találhatók, mint pl. Komjáti elvtárs a Csepel Vasmű igazgatója /pártbizottság V.B. tagja/ júniusi jövedelme 10.800 Pt. volt, vagy Bognár Gyula a XI. kerületi Borostyán Étterem vezetője, akinek jú­niusi jövedelme 8.283 Pt. volt és 120 Pt. tagdijat fizettek, amennyit jelenleg, mint felső határt a Szervezeti Szabályzat előir. b./ Bár Budapesten a párttagság szinte egészére az a jellemző, hogy szívesen tesz eleget tagdíjfizetési kötelességének, mégis ORSZÁGOS LEVÉLTÁR­32> 4tó

Next

/
Oldalképek
Tartalom