MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1959
1959-07-06 55. öe. - 1959_VB 55/32
- 3 német békeszerződés megkötésére tett szovjet javaslatok - a külügyminiszteri értekezlet, a csúcstalálkozó összehívásának lehetősége. Sok szó esett a Közép- és Közel-Keleten lejátszódó eseményekről, az iraki forradalomról, Nasszer politikájáról, a kommunista mozgalomhoz, a Szovjetunióhoz való viszonyáról. A XXI. kongresszus nemzetközi vonatkozásai, a Szovjetunió 7 éves tervének hatása, a gyarmati sorból felszabadult és szabadságukért küzdő országokra /erkölcsi, politikai hatás mellett gazdasági támogatás/ nagy érdeklődést váltott ki. A háború elkerülhetőségéről szóló tanítást, melyet a XX. kongresszus után a "moszkvai értekezlet" újból megerősített, a XXI. kongresszus anyagának tanulmányozásakor értették neg igazán az elvtársak. Azonban vannak még olyanok, - és azokkal c propagandisták sokat vitatkoztak akik lebecsülik az imperializmus erejét, leegyszerűsítik a békéért 'olytatott harcot. eredményes és hasznos volt a XXI. kongresszus feldolgozása a budapesti és kerületi pártbizottságok apparátusaiban. A kerületi vitákat a végrehajtóbizottságok titkárai, osztályvezetői vezették és sok helyen résztvettek ezen a pártbizottságok tagjai, nagyobb üzemek, hivatalok pártvezetői is . Szt a formát a jövőben is eredményesen 'alkalmazhatjuk a pártfunkcionáriusok elméleti képzésére. Mindez azt bizon7itja, hogy megnőtt a politikai kérdések iránti, érdeklődés,. Az elvtársak szivesen vitatkoznak, de ez nem párosul elmélyült . tjanulással. az elméleti kérdések tanú Imán yo zásával. Alapos elvi vita a nemzetközi osztályharc összefüggéseinek vizsgálata csak elvétve volt tapasztalható néhány értelmiségiekből álló konferencián. A Marxizmus-Leninizmus kérdései tanfolyamon az " 0sztályok f o s zt á 1yharc " - " Állam és proletárdiktatúra " cimü anyagokat felszínesen vették át. A tanulás alapja a KB. Agit-Prop. Osztálya által kiadott tankönyv volt. A tananyag világos szerkezetével, egyszerű stilufiával megnyerte a hallgatók, a propagandisták tetszését. Gyengesége volt, hogy ne gkorülto az osztályharc, az osztályviszonyok, a mai burzsoá állam stb, jelenlegi aktuális vonatkozásait. Hz nem segitette elő a dialektikus szemlélet kialakítását, a jelenlegi helyzet konkrét elemzését. Hz is hozzájárult ahhoz, hogy sok hulycn mereven, dogmatikusan elemezték az osztályharc kérdéseit, bizonygattál: az osztályharc állandó ás szükségszerű éleződését; amit a magyar ellenforradalommal próbáltak igazolni. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR